Uuuupsz
tamastibi|2010. jún. 26. 13:59|még nincsenek kommentek, szólj hozzá!
hagyomány, kávéház, kultúra, történelem, vendéglátás
Kávéház-történeti cikken dolgoztam. Az utolsó fázis az élvezeté volt: beültem a kiszemelt kávéházba egy kis személyes tapasztalás céljából. Párás szemmel csodáltam a masszív bútorokat, a falakon az évtizedekkel korábbi képeket a nyitás körüli időkről. Élveztem a hangulatot.
Aztán kérdezgetni kezdtem a kedves, szőke leányzót, aki hozta-vitte a kávéscsészémet, számlámat, miegymást: mit tudhat ő erről a helyről? A kollégái között tud-e "nagy öregekről", a régi idők tanúiról, a folytonosság élő szobrairól?
"Persze, dolgoznak itt régiek, bólogatott a kedves pályakezdő leány (aki, gyanúm szerint, a ranglétra alján kezd, egyébként nagyon helyesen, ezért ő cikázott fel-le a galéria lépcsőjén - és ezért "került a látókörömbe", ahogy a rendőrségi közlemények fogalmaznak). Itt voltam egy éve gyakorlaton is, aztán felvettek, és azóta még mindig itt dolgoznak az akkori kollégák. Pedig az nagy szó!"
Hát - nem voltunk egy hullámhosszon.