A pesti oldalról

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

November 9-én, Radnóti Miklós halálának évfordulóján, azon az évfordulón, amely a nácik által szervezett Kristályéjszaka elnevezésű pogrom dátuma és Nemzetközi Antifasiszta Nap is, idén második alkalommal ment végig Pesten a Radnóti Menet. A 298-as parcella utolsó előtti sorában állva nyitottam meg a 2010-es menetelést, az alábbi pár szóval.

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mindenkinek figyelmébe ajánlom, hogy ma antifasiszta rendezvény lesz a Hősök terén.

A szervezők ezt írták

Elolvasom »

3
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Hat méter mélyre ásunk!" - üvöltötték az ellentüntetőreLincshangulat a Műegyetem előtt - így számol be a Népszava Donáth Ferenc esetéről, aki vasárnap délután a Műegyetem elé ment protestálni a Horthy Miklós bevonulását dicsőítő megemlékezés ellen.Donáth Ferenc, aki foglalkozására nézve orvos, így indokolta tiltakozó gesztusát: "a fasiszta fenyegetés ellen az a helyes válasz, ha az ember elmegy, és kiállásával tiltakozik".Donáth Ferenc a következőképpen számolt be a történtekről: "egy kutyahívó síppal ment el tüntetni, ám gyorsan szemet szúrt 'a többségnek', akik mintegy tucatnyian körbe is vették. 'Hat méter mélyre ásunk!' - ilyeneket ordítottak felé, miközben folyamatosan zsidóztak és fenyegették. 'Lincshangulat volt, nem tudtam elmenni, gyorsan rájötttem, hogy veszélyben vagyok' - mondta el a Népszava újságírójának. Próbálta megőrizni a lélekjelenlétét, nem is szólt vissza a sértegetsekre, ám egyszer csak arcul ütötte valaki." A beszámoló szerint "nem az előtte álló nagydarab fickótól érkezett az ütés, hanem egy nőtől, aki hátrébb állt, a nagydarab mögött, és annak takarásából ütött.'Odamentem szólni a rendőröknek, akik nem vették tudomásul, amit mondtam. Ehelyett engem igazoltattak, majd közölték szabálysértési eljárást indítanak ellenem mások ünnepségének megzavarásáért. A nő, aki megütött, a felelősségre vonásakor csak anynyit mondott: én csak a sapkát vertem le a fejedről' - emlékezett vissza Donáth Ferenc", aki a lapnak elmondta: "a történtek ellenére a következő alkalommal is elmegy, ha lesz ilyen rendezvény. Mint mondta: jelezni kell, hol a határ. Ha már ilyen sokan nem tudják."Minden tiszteletem Donáth Ferenc bátorságáért - amit egyébként nem először bizonyított. Az, hogy a Jobbik és gárdája "méltóságteljes" vonulására gyűlő népség rátámadt, és megfélemlítette az ellenvéleményét nyilvánító embert, ismét bizonyította, hogy mennyit ér az az újfasiszták által gyakran hangoztatott szöveg, hogy "ők még senkit sem bántottak". (A Jobbik gyűlésén egyébként Murányi Levente pártalelnök egy mondata is figyelemre méltó: " "el a kezekkel a patkányirtásban élenjáró Új Magyar Gárdától!"... http://nol.hu/lap/mo/20091123-horthy_emlekere_patkanyirtassal_fenyegetett_a_jobbik )

Egyenruhásaik meneteit végigkíséri az agresszív, zsidózó, cigányozó "szurkolótábor", amely külön utasítás nélkül is elvégzi a "piszos munkát".

Elolvasom »

5
13 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

A gárda, amely hívei szerint még soha senkit nem bántott, ezúttal első számú közellenségnek kikiáltott gyerekek mumusának szerepében jelenik meg egy jobbikos fenyegető közleményben. Nem részletezték, pontosan mit jelentene a gárdisták "bevetése". A fővárosban csendes demonstráció válaszol a szélsőjobboldali közleményre.

Elolvasom »

1
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Közzétettem a demonstráció előzetesét. A Miniszterelnöki Hivatal ablakai alatt mondtuk el újra, mi a baj a 298-as parcellában kialakult állapotokkal.

A NOL beszámolója az MTI alapján készült:

Elolvasom »

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

November 8-a, vasárnap 15 óra, demonstráció a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Miért? Ezért:

http://www.youtube.com/watch?v=7IL90yeHvnU&feature=player_profilepage

Elolvasom »

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A jobbikos provokációtól, Faludy György lecionistázásától és lemagyarellenesezésétől - teljes joggal - felbőszülve Andrassew Iván (Népszava) minden tisztességes embert felkért, hogy legalább idén blogon, fórumban, portálon, lapban, ahol lehetősége van, csakazértis Faludy-verssel emlékezzen meg az évfordulóről.

 

Elolvasom »

1
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nincs nagyobb hiba, mint ha az egyre tűrhetetlenebb megnyilvánulások szó nélkül maradnak.

 Október 15-én, a nyilaspuccs évfordulóján az edelényi polgármestert polgármesterei között és frakciójában megtűrő Fidesz ellen hirdettek tüntetést, a magam módján és is segítettem: http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2009/10/15/Molnar_Oszkart_meg_nem_rugtak_ki_a_Fideszbol_Na_ne/

Elolvasom »

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Budapesten tartózkodó antifasisztáknak ajánlott program ma estére (a Demokratikus Hálózat honlapjáról):

 

Elolvasom »

1
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Borsod Volán egyik járatán utaztam ma. Kívülről olyan mint a többi, régi Ikarus, sárgára festve. A vezető rokonszenves fiatalember. A busz félig megtelve döcögött Miskolc felé.

Ahogy beljebb mentem és leültem, olvasgatni kezdtem, kinéztem az ablakon, olykor a busz belsején is végignéztem.

Elolvasom »

3
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy meghívót postázok ezúttal, hétfői eseményre hívnak minden antifasisztát:

Elolvasom »

2
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ismét egy hozzám eljutott levelet továbbítok, nem baj, ha más is közzétette, nem lehet elégszer.

 

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy keddi eseményre hívom fel a figyelmet.

 

"MEASZ: emlékezés szentmisével a kispesti elhurcoltakra 

A MEASZ Összefogás a Demokráciáért Kispesti Szervezete szükségesnek tartja, hogy megemlékezzünk arról a tragikus napról, amelyen 3 000 kispesti magyar állampolgár honfitársunkat a mai szélsőjobbosok elődjei elhurcoltak a monori téglagyár gödrébe, s onnan tovább a megsemmisítésbe.

Kérték az Önkormányzatot, hogy hozzon határozatot a 65 évvel ezelőtt történtek emlékeztetésére. Egy olyan rendeletet javasoltak meghozni, amely kötelezővé teszi, hogy minden év június 30-án a Városháza homlokzatára, erre az egy napra kitegyenek gyászlobogót. Ez a gyászlobogó emlékeztesse a kispestieket azokra a gyerekekre, fiatal- és öregasszonyokra, rokkant és már munkaszolgálatra nem alkalmas férfiakra, kiket 1944. június 30-án elhurcoltak a biztos halálba. Egyben ez a nap azokra is emlékeztessen, kiknek volt bátorságuk az üldözöttek mentésére. Kispesti polgárokra, cselédekre, keresztény papokra, kik az életük kockáztatásával mentették üldözött honfitársaikat. Példának állították Tomori atyát, aki a nyilasok székházának közvetlen szomszédságában bújtatta világhírű magyar, zsidó vallású operaénekesünket, Székely Mihályt. De említhetjük Ótott Mária cselédlányt, aki a téglagyári gödörből kimentette gazdája nyolc éves kislányát és felnevelte őt.

MEGHÍVÓ!

A MEASZ Kispesti Szervezete június 30-án 18 órai kezdettel szent misével emlékezik az elhurcoltakra a kispesti Templom téri Nagyboldogasszony Templomba. 

A megemlékezésre várják mindazokat, akik a napjainkban tapasztalt szélsőjobb térnyerése idején e módon részesei kívánnak lenni a megemlékezésnek. 

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke"

 

A meghívást továbbítottam, egyetértek azzal, hogy rengeteg honfitársunk módszeres eltávolítása és megsemmisítése olyan országos folyamat volt, amelynek részleteit sok helytörténeti erőfeszítéssel, arcok, tettek sorsok megörökítésével kell  feltárni.

A tragikus kispesti  nap történetével kapcsolatban: eddig úgy "tudtam", Budapest zsidóságát 1944 nyarán már nem deportálták, innen később, a nyilas korszakban indultak el a halálmenetek. Mint látható, ez sem ilyen egyszerű. (Persze, ha belegondolok, a Sorstalanság főhőse, Köves Gyuri is pesti zsidó fiatalként került a  deportáltak közé, mert Csepelen volt a munkahelye, és a buszról szedték le a zsidókat egy razzia alkalmával. Kornai János önéletrajzából is úgy tudom, hogy pesti létére majdnem deportálták, alig tudott bujkálva viszajönni egy budapesti búvóhelyre.)

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!


SZÉGYEN ÉS NEMZETI ROMLÁS

A Társulás a Cigány Méltóság Védelméért nyilatkozata a miskolci rendőrkapitány esete nyomán előállt emberi jogi válságról

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Január 23-a van. 1942-ben ezen a napon állították le végre az újvidéki magyar katonai hatóságok több napos tömeggyilkos "razziáját". Addigra azonban már több mint 3 ezer embert gyűjtöttek be, szállítottak "igazoló bizottságokhoz", majd lőttek a Dunába az állítólag partizánokra vadászó, de valahogy mégis civilekre - és igen nagy arányban az újvidéki zsidóságra - bukkanó magyar hadfiak. (A tiszti eligazításon elhangzott egy nehezen félreérthető mondat: "Ezt a szemetet le kell úsztatni a Dunán!" Nagyon naivnak kellett lenni annak a magyar tisztnek, aki ezek után tisztességes eljárásra gondolt.)

A későbbi hivatalos magyar adatok szerint a honvédek és csendőrök 3309, zömében szerb polgári lakost gyilkoltak le, köztük 729 nőt, 299 idős embert és 147 gyermeket. A halottak között volt mintegy 700 zsidó származású ember is.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Seres Mária már ünnepel. A parlamenti képviselők számlakötelezettségét kikényszerítő népszavazás kezdeményezője néhány napja azt nyilatkozta, most már bizonyosan összegyűjti a népszavazás elrendeléséhez szükséges 200 ezer aláírást (az aláírók személyi számával és lakcímével együtt persze).

A népszavazási kezdeményezés ("Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés? ") rendkívül népszerű. Seres Mária "civilként" lépett fel, akinek nincs szándékában politizálni, csak az állampolgári felháborodás vezérli. Rokonszenves személyiség, talpraesett nyilatkozó. Sok segítője akadt, és profi honlapot működtet (www.seresmaria.hu). Két héttel ezelőtt mégis még csak 100 ezernél kevesebb aláírás gyűlt össze.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Gránittáblát avattak az 1950-ben kivégzett Sólyom László posztumusz vezérezredes születésének századik évfordulója alkalmából december 17-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

 

Sólyom Lászlót, a magyar hadsereg egykori vezérkari főnökét 1950. május 20-án tartóztatták le. Hat tiszttársával állították bíróság elé, koncepciós perben ítélték halálra. Az ítéletet 1950. augusztus 19-én végrehajtották.

Elolvasom »

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!