Tragédia, ami velünk történik
Blogomban válaszolok a „Hét év után: eltorzított nemek” című cikkemhez érkezett hozzászólásokra.
A cikk és kommentárjai itt olvashatók: Hét év után, 2011. december 14. . Úgy látom, mindaz, ami 2004 – majd 2010 – óta ebben az ügyben történik, nem tesz jót ennek az országnak és ennek a népnek, sem kívül, sem belül. Mi magyarok, egyáltalán nem olyan korszakunkat éljük, amelyre utódaink büszkén gondolhatnak majd vissza.
Tisztelt hozzászólók,
köszönöm a cikk átgondolására és kommentálására fordított figyelmet.
Az itt összegyűlt megjegyzések és a kialakult vita egy fontos ponton késztetett álláspontom felülvizsgálására: a téma érzelmi töltete és erős erkölcsi vonatkozásai sokkal higgadtabb és semlegesebb tárgyalásmódot tennének szükségessé, mint amire én képes voltam. Tisztelem és csodálom Bibót, de ezúttal nem hasznosítottam azt, amit tőle vitakultúrában, bonyolult történelmi és politikai kérdések tárgyalásában tanulni lehet. Konkrétan: a magyar jobboldaliak közül azokkal, akik tárgyalóképesek és az érveket átgondolni hajlandók, megértőbbnek, álláspontjuk iránt nyitottabbnak kell lenni, mint ahogy én tettem.
Mentség helyett két magyarázatom azért van: az egyik a műfaj – egy pár ezer karakteres véleménycikk nem ad lehetőséget a szükséges mértékű árnyaltságra. Adottnak vettem egy alaphelyzetet, ami 2004 óta kialakult és rögzült: akkori és mai nézeteimmel, magatartásommal, szavazói döntésemmel (ahogy a velem együtt szavazó sok százezer magyaréval is) kapcsolatban egy tudatosan eltorzított, becsmérlő címkézés vált uralkodóvá. Legfőbb célom annak jelzése volt, hogy nem igaz, amit rólam/rólunk állítanak, és ebben a súlyos kérdésben nem csak egyetlen tisztességes válasz-lehetőség volt, ahogyan ezt ma divat hangoztatni a jobboldalon (hozzáteszem, az, aki átgondolatlanul, elvakult nemzeti indulatból, a hazai és nemzetközi következményeket egyáltalán nem mérlegelve, a másképp gondolkodókat tele szájjal hazaárulózva vonult az urnákhoz, annak „igen” szavazatától teljes joggal el lehetne vitatni a tisztességet – de ez messzebbre vezet).
Másik magyarázatom, hogy előre sejthető volt a reakció. Az alább olvasható kommentárok egy része megalapozza a fentieket. Sok hozzászóló teljes értetlenségről tett tanúbizonyságot. Idegennek, nem magyarnak, késő Kádár-kori maradványnak, a megmagyarázhatatlant magyarázni próbáló nyúlnak és hasonlóknak címkéztek engem és a vitában megszólalók egy részét. Elvitatják tőlem/tőlünk a jó szándékot is, megpróbálnak kitagadni a közösségből. Ezek a hozzászólók utólag is bizonyították, hogy masszívan létezik az az elvakult jobboldaliság, amely néhányszor már tönkretette és most is tönkretenni igyekszik ezt a népet.
Sajnos nem találtam olyan hozzászólást, amelynek szerzője a hajdani igen szavazata mellett érvelve bármiféle nyitottságot és a megértés szándékát árulta volna el érveim – és mások érvei – iránt. Ennyiben cikkem nem érte el a célját. Remélem azonban, hogy talán néhány jobboldali érzelmű olvasómban, akik itt nem szólaltak meg, módosítottam valamit közös közelmúltunk értelmezésén.
A jelenlegi helyzet úgy értékelhető, hogy a magyar jobboldaliak a 2010-es nagy választási győzelmük, és az azóta meghozott törvényeik alapján azt képzelik, mindez utólag azt bizonyítaná, hogy mivel jelenleg erősebbek, „igazuk” is van. Nos, ez tragikus félreértés.
Azt, hogy mennyire agyaglábakon álló győzelem az, aminek pozícióiból most nyilatkoznak, paradox módon Orbán Viktorra hivatkozva illusztrálom. 2004. december 5-én, majd a következő napokban, a népszavazás nyilvánvaló eredményét értékelve fideszes vezető-társaival együtt nyilvánvalóvá tette: megértette, hogy a nyolcmillió magyar választópolgár szükséges többsége nem fogja őt győzelemre vinni a kettős állampolgársághoz hasonló ügyekben (talán azért nem látták ezt előre a jobboldalon, mert már az is nem kis meglepetést okozott, hogy sikerült összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges több százezer aláírást – és ebből az általános hangulat fordulatára következtettek).
A 2004-es népszavazáson két kérdés szerepelt egymás mellett: a másik, amely egészségügyi tárgyú volt, azt igazolta, hogy ugyanaz a választói tömeg, amely hajlandó volt egyáltalán megmozdulni, a szociális demagógiára sokkal inkább vevő, mint a nemzeti demagógiára. Orbán akkori nyilatkozatai egyértelművé tették, hogy elemezték és megértették ezt az üzenetet. Ami azóta történt, igazolta, hogy ennek megfelelően jártak el. 2010-es nagy győzelmüket a lehető leglaposabb és leghazugabb szociális demagógiával érték el – és az így szerzett meghatalmazást már gátlás nélkül „hasznosíthatták” a hasonló többséget egyáltalán nem élvező nacionalista irányváltás végrehajtása érdekében is.
Téved, aki azt képzeli, ezzel vége. Így átkényszerítve nem szabad áterőltetni ilyen súlyú változtatásokat. Nem lesz, nem lehet tartós a most kierőszakolt megoldás. A türelmi időt, amiről cikkemben írtam, nem használtuk ki. A kettős állampolgárság ügyében nem ment végbe valódi egyeztetés. A kommentárok egy részéből is látható, hogy ebben az ügyben éppen a részletek lennének a leglényegesebbek, amelyeket nem lehet egy igennel vagy nemmel eldönteni. A lózungok mögött eldöntendő kérdések egész sora húzódik meg – és a törvény 2010-es elfogadása óta tapasztalható kaotikus politikai kommunikáció csak alátámasztja, hogy a jelenlegi jobboldal gátlástalan manipulációra használja az ölébe hullott politikai felhatalmazást.
Egy biztos: mindaz, ami 2004 – majd 2010 – óta ebben az ügyben történik, nem tesz jót ennek az országnak és ennek a népnek, sem kívül, sem belül. Mi magyarok, egyáltalán nem olyan korszakunkat éljük, amelyre utódaink büszkén gondolhatnak majd vissza. Volt már olyan történelmünkben, hogy kiemelkedő valóságérzékről, bölcsességről tettünk tanúbizonyságot, és kivívtuk a világ elismerését. Soha nem azok voltak ezek az idők, amelyekben a hisztérikus, erőszakos irányzatok diktálták az ütemet.
Tragédia, ami velünk történik.
De volt már ennél sokkal nehezebb és reménytelenebb is. Karácsony jön. Bíznunk kell abban: túléljük ezt az időszakot is, megjön a józan eszünk, és ismét lesz a magyar népnek nagy korszaka.
Tragédia, ami velünk történik, : Tisztelt pro publico bono, köszönöm, hogy felfigyelt erre. 2004 decemberében,... »
Tragédia, ami velünk történik, : Különösen tetszik a következő bekezdés tisztánlátó megfogalmazása. "A 2004-es népszavazáson... »
Tragédia, ami velünk történik, : Kompetenciák keveredése és/vagy a másik fél megkötése Jézussal/Teremtővel? Tibi, barátod... »
Tragédia, ami velünk történik, : Meghökkentőnek tartom, hogy valaki saját véleményét, korábbi álláspontját képes szembeállítani,... »
Hozzászólások
Eddig 6 komment érkezett (
)
1.
navigator
2011. 12. 20. 0:20
Kedves Tibi!
Azokhoz tartozom, akik most önbírálat alá vett cikkedhez maradéktalanul gratuláltak. Ezúttal azonban fönntartásaimat jelzem.
1/ Bibóval példálódzva indokolod cikked utólagos – szerintem alaptalan – önostorozását. mire én azzal felelek, hogy Bibó se tudott hatni, mondjuk, a megveszekedett antiszemitákra vagy az ultrakonzervatívokra, avagy a szélsőséges nacionalistákra, különösen nem a fasisztákra...
2/ Sok mindenért felelős a 2002 és 2010 között regnáló politikai elit, ellenben a kettős állampolgárság megfelelő kezeléséért – nem. Az akkori hazai nacionalista ellenzék (FIDESZ-KDNP elsősorban) viszont felelős a hazai nemzettudat és a szomszéd nemzetekhez viszonyulásunk mérgezett állapotban tartásáért. Állítom, hogy az EU-tagsággal ez az egész kettős magyar állampolgárság mint ügy, nemzeti érdekeink szempontjából hiteltelen célok manipulációs eszköze. Ha valamit a progresszív politikai erők elmulasztottak, ennek megértetése a társadalommal.
3/ Megállapításodat, miszerint "Soha nem azok voltak ezek az idők, amelyekben a hisztérikus, erőszakos irányzatok diktálták az ütemet." hangzatosnak, de még inkább (és ez nagyobb baj) elhamarkodottnak, diszfunkcionálisan propagandisztikusnak vélem. Érvként csupán azt kérem, kérdezd meg magadtól, vajon 1848/49-et nem érte-e és nem éri-e vád nemegyszer a mai napig, hogy "hisztérikus, erőszakos irányzatok " által diktált, s emiatt katasztrófával végződött eseménysor volt...
Nincs a szóban forgó írásoddal semmi baj, annak bizony ennyire őszintének és "kihegyezettnek" kell lennie. A trianonozással ugyanis nem bratyizunk! Éppen eléggé megbosszulta magát, amikor belesodort minket, igenis kijelentem, a holokausztba...
2.
taliga
2011. 12. 20. 19:45
Meghökkentőnek tartom, hogy valaki saját véleményét, korábbi álláspontját képes szembeállítani, saját magával...
Respekt!
Legkevésbé sem baloldaliként, még kevésbé liberális gondolkodásúként nem "szállt" el az agyam az (általam nem szavazott) FIDESZ-KDNP győzelmétől. Ez legyen az ő dolguk és saját felelőségük, ti. hogy most egy országot kell vezessenek.
Nincs ill. nem jött létre nemzeti konszenzus.
Ennek sajnos nemcsak politikai okai, hanem emberi, vallási, etnikai intrikai okai vannak.
( Ezt nevezik sokan, "Turáni átok"-nak.)
A markáns baloldalizás és jobboldalizás mellett azért kéretik nem elfeledni, hogy valahol itt lennénk még mi is, "belgák"...
3.
tamastibi (szerkesztő)
2011. 12. 21. 14:50
Tisztelt hozzászólók,
nem az álláspontomat módosítottam (szó sincs tehát részemről a szélsőségesekkel való bratyizásról), hanem a téma tárgyalásának módjával kapcsolatban vontam le a következtetést: ha azt szeretném elérni, hogy a velem egyet nem értők is meghallják legalább érveim egy részét, ahhoz körültekintőbbnek kell lenni. Ki lehet ugyanazt a tartalmat fejteni úgy is, hogy vitaképesebb legyen. A legtöbben nem fordítunk túl sok időt egy hosszú fejtegetés elolvasására, sokan már a cím és a lead alapján megfellebbezhetetlen ítéletet alkotnak, mások tovább olvassák, de az első méltánytalannak érzett megjegyzésre, amely megcsípi az olvasót, bezárja agyát, szemét, fülét. Ezt figyelembe kell venni. Ennek nagy mestere volt Bibó István.
Egészen más kérdés az, hogy mennyit ért el a közvélemény, a vitázók, az értelmiség megváltoztatásában Bibó. Ő végtelen szerénységében tiltakozna ez ellen, de Jézus példáját hozom ide: kétezer éve ismerjük az apostolok leírásaiból szavait és tetteit. Világos, hogy mit kért tőlünk. Tanításának a gyakorlatban, akár ebben a percben dokumentálható hatékonysága erősen kétséges, és kétezer év óta mindig is az volt, de a szellemiség, amit képvisel, ebben a világban is él, az út nyitva áll, újra meg újra vissza lehet találni hozzá. És itt élnek minden korban köztünk azok, akik megértették, követik, és megtestesítik Jézust. Bibó szövegei és élete megmutatták, hogy egy politikáról gondolkodó, élesen és határozottan állást foglaló magyar értelmiségi képes lehet Jézus szellemét megőrizni. Bibó teljesítményét nem méltányos a közvetlen politikatörténeti eredménytelenségére hivatkozva értékelni. Minden magyar értelmiségi polcain ott a helye a köteteinek. És olvasni kell, felfrissíteni. Minden újabb olvasás újabb kincseket tár fel.
4.
navigator
2011. 12. 22. 3:36
Kompetenciák keveredése és/vagy a másik fél megkötése Jézussal/Teremtővel?
Tibi, barátod vagyok, de ide kell írnom, hiszen most arra reagálok, amit publikusan jegyeztél publikus hozzád szólásomra, hogy ne haragudj, ám ez az eljárás, amelyet válaszodban alkalmaztál - így - nem egészen korrekt. Arra értem, hogy az imént a magad jelen törekvését Jézussal is igazoltad. Igaz, példálódzással, tehát közvetett módon, viszont ez a lényegen nem változtat.
Én úgy gondolom, hogy nem szerencsés, ha bárki - embertársával vitatkozva - saját bármilyen tettéről akárcsak sugallja, hogy Jézus-i/Teremtő-i értékű (vagy igényű), illetve a konkrétan nem teológiai kommunikációban saját magát, saját tevékenységét igazolva Jézusra/Teremtőre hivatkozik. Mert ez óhatatlanul is egy elfogadhatatlan önminősítés. Hiszen ezzel egyben kijelented, hogy a másik ember cselekedete, amin, vagy aminek kivitelezési módján tamáskodsz - nem az...
Most elárulom, nekem volt már olyan szakmai közleményem, hogy a helyet adó havilap (az akkor még létező Egyház és Világ) szerkesztője ugyanígy értékelte (pontosan Jézus-inak [vallási érzékenységre tekintettel szegem meg a helyesírási szabályt], méghozzá expressis verbis) felvezetőjében dolgozatomat, azonban e szerkesztői lead-fogalmazást soha sehol nem idéztem, ezúttal is csupán - és csak szükségből - utaltam rá...
Bibóra mint etikai etalonra hivatkozásoddal egyetértek, s úgy vélem, hogy tehetségemhez mérten igyekszem normáit követni, még e veled kialakult blogvitámban is. Álláspontomat, amit postod első kommentjeként jeleztem, fenntartom.
5.
pro publico bono
2011. 12. 22. 16:45
Különösen tetszik a következő bekezdés tisztánlátó megfogalmazása.
"A 2004-es népszavazáson két kérdés szerepelt egymás mellett: a másik, amely egészségügyi tárgyú volt, azt igazolta, hogy ugyanaz a választói tömeg, amely hajlandó volt egyáltalán megmozdulni, a szociális demagógiára sokkal inkább vevő, mint a nemzeti demagógiára. Orbán akkori nyilatkozatai egyértelművé tették, hogy elemezték és megértették ezt az üzenetet. Ami azóta történt, igazolta, hogy ennek megfelelően jártak el. 2010-es nagy győzelmüket a lehető leglaposabb és leghazugabb szociális demagógiával érték el – és az így szerzett meghatalmazást már gátlás nélkül „hasznosíthatták” a hasonló többséget egyáltalán nem élvező nacionalista irányváltás végrehajtása érdekében is."
6.
tamastibi (szerkesztő)
2011. 12. 29. 10:07
Tisztelt pro publico bono,
köszönöm, hogy felfigyelt erre.
2004 decemberében, már az azonnali értékelésben, majd a későbbi elemzésekben is felbukkant Orbánék nyilatkozataiban a felismerés, hogy a hangsúlyt ezentúl a szociális ügyekre helyezik. Azt pedig, hogy ez náluk mit jelent, sejthettük: nincs benne köszönet. Nem valódi problémák valódi megoldásáról volt szó, hanem a hatalom megszerzéséhez vezető "kommunikációs trükkről" (van ennek egyszerűbb neve is).
A 2006-os választási kampányban ezért próbálták bedobni a "rosszabbul élünk mint négy éve" szlogent. Akkor csúnyán felsültek vele.
2010-ben a "mi tudjuk, mit kell csinálni", az "azonnal mindenkinek jobb lesz", az "egymillió munkahely" és hasonlók már sokkal hatékonyabbnak bizonyultak. Aki akkor elhitte nekik, az is láthatja, mi a fedezete mindennek.
Minden le lett rombolva, amit 2006 óta a Gyurcsány-kormány, majd 2009-től a Bajnai-Oszkó páros elért.