Emlékezés Ságvári Endrére
tamastibi|2009. júl. 25. 13:20|69 komment, szólj hozzá te is!
antifasizmus, történelem
Egy meghívót postázok ezúttal, hétfői eseményre hívnak minden antifasisztát:
"M E G H Í V Ó
MEASZ – Összefogás a Demokráciáért (MEASZ)
Demokratikus Hálózat (DH),
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete (NITBPSZ)
tisztelettel meghívja Önt
Ságvári Endre antifasiszta mártírunk meggyilkolásának 65. évfordulóján
2009. július 27-én (hétfőn) a 17 órakor kezdődő megemlékezésre
amelyet az újnyilasok által két éve kétszer levert emléktábla helyén tartunk a gyilkosság helyszínén a Remiz Étterem bejárata előtt (Budapest, II. kerület, Budakeszi út 5.).
Bevezető: Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke. Emlékbeszéd: dr Székely Gábor egyetemi tanár, történész Galba-Deák Ádám a DH elnöke, Laurenszky Ernő történész (NITBPSZ), zárszó: Dolmány Balázs, a MEASZ alelnöke.
Megemlékezésünknek különös aktualitást ad, hogy Ságvári Endre 65 évvel ezelőtt a háborús pusztítást okozó, az egyre erősödő szélsőjobb áldozatává vált. Sajnos a mai társadalmi körülmények ismét hozzájárulnak a nyilasok szellemi örököseinek, a „SZÉLSŐJOBBIK” erősödéséhez. Megemlékezésünk egyben tiltakozás is ellenük:
Humanista Honfitársunk!
Ha nem vagy cigány, zsidó, vagy meleg, ne felejtsd! Először a cigányok, utána a zsidók, a melegek, majd TE következel!
Kérjük a szervezeteket, ha szeretnék tiltakozásunkon ottlétüket jelezni, legfeljebb egy, (kb. 1m X 1,5m-es), a szervezetre közvetlenül utaló zászlót (transzparenset) hozzanak el.
Minden antifasiszta tiltakozót szeretettel várnak a rendezők!
Hanti Vilmos, Galba-Deák Ádám, Donáth Ferenc
a MEASZ elnöke, a DH elnöke, a NITBPSZ elnöke
A www.antifasiszta.hu honlapról:
Ságvári ugyan jogászként fényes karriert futhatott volna be, de életét az egyre fasizálódó Magyarországon a magyar nép szabadságáért folytatott antifasiszta ellenállásnak szentelte. A 30-as években belép a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, az ifjúság szervezésével foglalkozik. 1937. szeptemberében részt vett a Tompa utcai nyilasház elleni támadásban, amiért 8 havi fogházra ítélték. A kibontakozó világháború hatására 1940-től a Kommunisták Magyarországi Pártjának a tagja lett. Fő szervezője volt a Batthyány emlékmécsesnél 1941. október 6-án lezajlott megmozdulásnak, amelyen háromszáz fiatal körülvette az emlékművet, és talapzatára nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyezett el „A magyar szabadságért – a magyar ifjúság” felirattal, majd szétszéledtek. Szintén részt vett az 1942. március 15-ei, a Budapest, V. kerületi Petőfi térnél Közép - Európa addig legnagyobb, 6-8 ezer fős, példamutatóan széles összefogásra épülő háborúellenes tüntetésének szervezésében. A demonstrálók megindultak a Kossuth tér irányába, ám a Lánchídnál a rendőrség megkísérelte feloszlatni a tüntetőket, közel száz embert vettek őrizetbe, ám a tüntetők egy része mégis eljutott a Kossuth-szoborhoz, ahol megismételték háborúellenes követeléseiket.
A német megszállás idején Ságvári szerkesztette a Béke és Szabadság című lapot. A magyar csendőrség 1944. július 27-én le akarta tartóztatni, de ő ellenállt és megsebesített 3 csendőrt, később egyikük belehalt sérülésébe. Ságvárira az egyik megsebesített csendőr halálos lövést adott le.
Az egyik intézkedő csendőrt a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2006. március 6-án rehabilitálta, hatályon kívül helyezve az ellene 1959-ban többek között Ságvári meggyilkolásáért hozott halálos ítéletet. Az LB döntése kimondta azt is, hogy Ságvárival szemben a csendőrök a korabeli jognak megfelelően jártak. Ha elfogadjuk azt az érvet, hogy a csendőrök csak parancsot teljesítettek a „törvénysértő” Ságvárival szemben, aki ezért egyszerű gyilkos, nem pedig a fasiszta diktatúra ellen, a békéért folytatott küzdelem hőse, akkor nemzeti hőseinket is közönséges bűnözőknek kell tekintenünk, hiszen ők is az adott törvényeket haladták meg nemes kiállásukkal. Gondoljunk akár Dózsa Györgyre, Kossuth Lajosra, a 13 aradi vértanúnkra, de akár az 56-os hőseinkre.
Mivel Ságvárit a német megszállás elleni küzdelme miatt üldözte a csendőrség, nem bűnöző volt, hanem hazaszerető és békeszerető humanista állampolgár, aki jogos önvédelemben lőtt. Letartóztatása után Ságvárira kínzás, majd a biztos halál várt volna: lehet, hogy a Dunába lövik másokkal együtt, vagy közel 600 ezer társával a haláltáborokban pusztul el.
Az LB ítélete, ahogy akkor 3 éve a MEASZ is megjósolt,a jelentős bátorítást adott a mai szélsőjobbnak, a nyilasok szellemi örököseinek. Az ítélet után Ságvári jogszerűen meglévő emléktábláját mocskos söpredékek kétszer is leverték.
Nem szabad engednünk, hogy antifasiszta szimbólumainkat megsemmisítsék. A történelem tanít bennünket: először a tábláinkat pusztítják el, utána pedig már mi következünk!"
Hozzászólások
Eddig 69 komment érkezett (
)
1.
Gordon
2009. 07. 25. 13:43
Egyetértek az esemény megszervezésével! Remélem, minél többen lesznek jelen!.
2.
emilke
2009. 07. 25. 13:50
Igazad van. Az emlékezet rövid. Ismered a Gömbös szobor történetét?
Majdnem olyan, mint a XII. ker. Turulszoboré, csak annak volt építési
engedélye., de még sincs a szobor. Nahát, mi történhetett vele?
A töketlenség ára, avagy a Turul szárnya.
3.
granicsar
2009. 07. 25. 14:00
Le akarták tartóztatni, nem? Ellenállt, embert ölt és lelőtték. Ennyi. Minden, csak nem hős.
Az pedig, hogy egy letartóztatási parancsot végrehajtó csendőrt halálraítélnek, mindennek a teteje. Honnan tudta volna szegény, hogy a egy leendő nemzeti hősre, a munkásmozgalom mártírjára támad?
Majd kiváncsi leszek, miket írsz akkor, mikor a 2OO6 őszén "intézkedő" rendőröket itélik el a kivert fogakért, a megrugdosott, megalázott emberekért: a hatalom új birtokosai?
Gondolom, akkor a TV székházának ostromát fogod szervezni...
4.
emilke
2009. 07. 25. 14:58
Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem emlékeznénk Dózsára, Rákoczira, Kossuthra és még so másra.
Harcos volt. Hátha így másként látszik.
Harcos, tenéked magyarázzam?
5.
árpapa
2009. 07. 25. 15:13
Granicsar!
Néha nem nagyon tudlak követni!
Most semmi esetre sem!
A te logikáddal Spartacus is egy tetü volt?
6.
lord
2009. 07. 25. 15:48
Ságvári Endre egyike volt azoknak a keveseknek, aki felismerte a magyarok értelmetlen részvételét a II. világháborúban.
Ellenálló volt a szó valódi értelmében.
Az őt elfogni rendelt csendőrök pedig eszközök voltak egy meghabarodott hatalom kezében...
Még utólag is Salamon bölcsessége kellene az igazságtételhez...
7.
granicsar
2009. 07. 25. 16:03
4,5
De tudom és tisztelem is azért, mert akkor és ott fegyvert mert rántani. Hogy hős volt-e? Nem hiszem, hogy akkor és ott pont ez járt a fejében. Akkor és ott életben akart maradni.
Sokan, sokan adták akkor az életüket, névtelenül. Miért pont őt használták fel arra, hogy mártírt csináljanak belőle?
Ami nekem nem tetszik, ahogy később felhasználják, felhasználták a nevét. Van egy gyanum, hogy ha életben marad, Rákosi rövid uton elintézi, mert nem hiszem, hogy némán türte volna azt, ami akkor történt.. Nem hiszem, hogy örülne, ahogy felhasználták a nevét.
Az pedig, ahogy a csendőrökkel elbántak. A csendőr is katona. Parancsot kap és teljesíti.
Milyen alapon itélkeznek felettük? A harcos meghal a harcban egy másik harcos keze által. Ez a harcos sorsa. A harc becsületes volt, Mindenkinél volt fegyver, használták.
Spartacus tetű volt? És az, aki legyőzte? Ki vagyok én, hogy megmondjam, mi a jó és mi a rossz? Harcoltak. Ennyi. Nem mondok ítéletet.
Lordnak van igaza.
8.
granicsar
2009. 07. 25. 16:07
6
Zöldi Márton csendőrtiszt egyike volt azoknak, akik a "hideg napokat" megrendezték.
Egy tiszti értekezleten százpengőssel letakarta Magyarországot a térképen és megkérdezte a tiszttársait, hogy hány százas kell ahoz, hogy Szovjetuniót letakarják és szerintük van-e esélyük ellene?
Na, őt is elitélték. Jogosan. Átlépett egy határt és onnan nincs megbocsátás.
9.
harunalrasid HCJD
2009. 07. 25. 16:09
"Folyó év július hó 27-én 19 óra 45 perckor a csillaghegyi nyomozó csoportnál szolgálatot teljesítő Cselényi Antal detektív, Kristóf László és Palotás Ferenc csendőrnyomozók, hosszú megfigyelés után, Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének, aki már mintegy hét éve földalatti baloldali szervezőmunkát végzett és vezetett. Nyomon követték és a XII. ker. Szép Ilonai villamosvasúti kocsiszín mellett levő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, majd őket elfogni igyekeztek. Elfogásuk után motozás, illetve bilincselés közben dr. Ságvári Endre, aki izmos férfi, hirtelen dulakodni kezdett és a szomszéd asztalon lévő aktatáskájához kapott, onnét önműködő pisztolyát előrántotta és rögtön tüzelt. Lövéseivel Cselényi Antal detektívet a jobb vállán, Kristóf László csendőrnyomozót a jobb combján súlyosan megsebezte, míg a hatósági közegek segítségére siető Pétervári János rendőrőrmester gépkocsivezetőt haslövéssel életveszélyesen találta.
A lövések leadása után dr. Ságvári Endre a helyiségből kimenekült, de a Palotás Ferenc csendőrnyomozó és a sebesülten utána futó Cselényi Antal detektív lövéseitől eltalálva holtan összeesett. Dr. Ságvári Endre Szabados nevű társát sikerült elfogni.”
nos?
10.
granicsar
2009. 07. 25. 16:12
9
Mi lett Szabados sors?
11.
harunalrasid HCJD
2009. 07. 25. 16:23
jó kérdés.
arról nem szól a jegyzőkönyv.
sőt, a munkásmozgalmi pantheon se említi meg.
12.
árpapa
2009. 07. 25. 16:38
Nem tudom mi ezzel a gond, a történelem mindig utólag értékel és itél.
Nekünk Magyaroknak sajátságos, szinte egyedülálló történelmünk van, hiszen 1956 szereplői is helyet cseréltek!
13.
kava
2009. 07. 25. 16:49
Van azért itt egy szempont.
A csendőrség nem sorozott állomány volt, magyarul csendőrnek nem volt kötelező lenni.
14.
granicsar
2009. 07. 25. 16:50
Hát ezzel van a gond! Hogy helyet cserélnek :( Egyszer hős, máskor meg gazember. Egyszer dicső rakétás, máskor meg potenciális tömeggyilkos. Egyszer a szocializmus védője, máskor meg egy nép szabadságának véreskezű hóhéra.
Olyan meg, hogy történelem, nincs. Csak emberek vannak, akik átírják a dolgok történését.
Szent István királyunk az akkor törvények szerint lázadó volt. Az akkori magyar törvények szerint a család legidősebb férfitagjának kellett volna örökölnie a koronát. István pedig a nyugati törvények szerint tartott igényt a trónra, mint legidősebb fiú. Ehez semmi joga nem volt. De mivel győzött és vérrel, vassal bevezette a kereszténységet, szentet és hőst csináltak belőle a nyugati keresztények. Pedig nem volt más, mint egy törvénytelen lázadó.
15.
granicsar
2009. 07. 25. 16:53
13
Az a szakmája. Rendőrnek sem kötelező lenni, villamosvezetőnek sem. És ellenállónak sem kötelező lenni.
16.
Gordon
2009. 07. 25. 17:00
Spartacust illetően szerintem egyáltalán nem kérdéses, hogy a lázadó rabszolgának van-e igaza, vagy a rabszolgatartónak. Ennek eldöntéséhez bizony nem kell salamoni bölcsesség, de még különleges erkölcsi érzék sem.
17.
granicsar
2009. 07. 25. 17:15
Akkor olyan volt a rendszer. Viszont, történelmi tény, hogy Spartacus meg az elfogott szabadokból csinált rabszolgákat. Ő sem tudott kilépni a rendszerből. Nem a rabszolgaság ellen harcolt, hanem azért, hogy ne ő, hanem mások legyenek rabszolgák. Mint ahogy általában a felkelő elnyomottaknak is első dolguk az elnyomóikat elnyomni, vagy simán kiirtani.
18.
granicsar
2009. 07. 25. 17:18
16
Aztán meg akkoriban a rabszolgaság intézménye nélkül nem lehetett volna virágzó birodalmakat és kulturát létrehozni. Ehez gondolom nem kell magyarázat.
Gordon, te mi lettél volna inkább, szabad, vagy rabszolga?
19.
Gordon
2009. 07. 25. 17:29
17. granicsar
Spartacus NEM csinált elfogott szabadokból rabszolgákat. Legfeljebb az elfogott ellenséget (római katonák) dolgoztatták. Az ferdítés, hogy maga is a rabszolgaság intézményét pártolta volna -erre semmilyen forrás nem mutat.
Elnyomni sem akart senkit, pusztán elhagyni rabszolgasága színhelyét a felszabadított rabszolgákkal együtt. Az erkölcsi fölény egyértelműen az ő oldalán volt.
Csakúgy, mint Ságvári esetében, aki egy Magyarországot megszálló idegen (náci) hatalom és kiszolgálóik ellen tevékenykedett.
20.
granicsar
2009. 07. 25. 17:40
De csinált. Az igaz, hogy el akarta hagyni a római birodalmat, de akárhová ment volna, mindenütt rabszolgatartó rendszer volt. Ókor volt éppen.
Elfogott katonákat dolgoztatni pedig éppen maga a rabszolgaság. Maga Spartacus is elfogott harcos volt. Akkoriban az volt a szokás, hogy az elfogott ellenséges katonákat többnyire leölték. Vagy, ha volt rá lehetőség, akkor megkegyelmeztek nekik és rabszolgaként tovább élhettek. Sok büntettnek volt az a büntetése, hogy rabszolgát csináltak ez emberből.
Viszont úgy értékelni történelmi személyeket, hogy támogatott-e valamilyen intézményt vagy sem, hát eléggé profán dolog. Aligha interjuvolták meg és nem sok nyilatkozat maradt fent utána. Elnézést, de elfogult és eleve meghatározott erkölcsi itélettel nem lehet vitatkozni.
Akkor szerinted egy idegen megszáló hatalom és kiszolgálói ellen fellépni jogos? Mi a véleményed az 56-os felkelést illetően?
21.
Gordon
2009. 07. 25. 17:54
20. granicsar
Hadifoglyokat dolgoztatni nem rabszolgaság! Sajnálom, ha számodra a rabszolga önmagát és társait felszabadítani akaró törekvése nem nyilvánvalóan jogos.
Amúgy eltértünk a bejegyzés témájától, Ságváritól. A lényeg: a megszálló, Magyarországot végső romlásba döntő nácik ellen fellépő Ságvári pozitív figura!
22.
granicsar
2009. 07. 25. 18:01
21
Mint mondtam, megint csak 2O. századi kifejezésekkel operálsz.
Kár is erre szót vesztegetni.
Ságvári pozitív figura? Kinek az értéke szerint? Vannak sokan, akik szerint nem. Nem tudom, ha szavazást rendeznének, akkor hová billene a mérleg nyelve? Szerinted vannak objektív értékek, amelyek függetlenek az embertől?
Szerinted az országot megszállva tartó nácik ellen fellépni jogos és pozitív dolog, de az országot megszállva tartó bolsevikok ellen fellépni nem jogos?
23.
Virág elvtárs s.k.
2009. 07. 25. 19:03
Már Ságvári Endre mamája is megmondta, amikor az úttörővasút (amely egyebekben a gátlástalan gyermekmunka és a fekete foglalkoztatás melegágya) Ságvári ligeti állomásának avatásán, Rákosi elvtárs pajtás jelenlétében:
-Megmondtam a fiacskámnak, hogy ebből nagy baj lesz.
(a bajnak a Rákosi féle névadást tekintette)
Szóval miért is kell ennek a terroristának emléket állítani?
Miért nem a szolgálatot teljesítése közben meggyilkolt rendőrnek állítanak emléktáblát?
Virág elvtárs
s.k.
24.
Virág elvtárs s.k.
2009. 07. 25. 19:09
4. emilke
2009. 07. 25. 14:58
Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem emlékeznénk Dózsára, Rákoczira, Kossuthra és még sok másra.
Hát Dózsa elég gázos, lehet, hogy egy lapon említhető Ságvári Endrével, de hogy Kossuth és főleg Rákóczi hogy kerül ide?
Virág elvtárs
s.k.
25.
Gordon
2009. 07. 25. 19:17
22. granicsar
Hehe, látom merrefelé próbálod terelni a dolgot! :-) Miért próbálod a számba adni, hogy megszálló "bolsevikok" ellen nem jogos fellépni? A polémia nem erről szól, hanem arról, hogy a megszálló nácik elleni fellépés pozitív dolog. Efyszerű ez! :-)
26.
Nefelejcs
2009. 07. 25. 19:22
Mi van??
Ságvári nekem nem attól hős, ahogy meghalt, hanem ahogy élt. Előtte hét évet, földalatti mozgalomban. Jó idegei lehettek, ezalatt az idő alatt akármikor készen kellett neki állni a halálra.
A rendőr/csendőr meg parancsot teljesít. Gondolom, könnyebb olyan parancsot teljesíteni, amelyikkel egyetért. Én úgy képzelem, hogy mindkét rendszerben voltak olyanok, akik elfogadták a rendszert, és védték, akát az életük árán is.
Azt meg azért kár összehasonlítani, hogy hányan látták gyakorlati hasznát a német és hányan a szovjet megszállásnak.
Spartacusra meg meg ki a fene tud biztosat mondani?
27.
Nefelejcs
2009. 07. 25. 19:23
Grani, tényleg mindig oda lyukadok ki veled, hogy a bolsik dögök...akkor én is dög vagyok?
28.
granicsar
2009. 07. 25. 19:30
te nem vagy bolsi :)
29.
granicsar
2009. 07. 25. 19:34
A megszállók ellen fellépni mindig pozitiv dolog, főként ha te is a megszálltak közzé tartozol. Ha a megszálló közzé, akkor csak terroristák és egyébb gazemberek a felkelők.
Pld. Talibok rossz fiuk. Megszálljuk őket. A tálibok felkelnek és máris jó fiuk. Na, hogy is van ez?
Mégegyszer. Szerintem Ságvári hacos volt, nem hagyta magát. Tisztelet neki. A csendőrök is bátrak voltak, tisztelet nekik is. Én nem itélkezem.
30.
granicsar
2009. 07. 25. 19:41
Amugy a bolsik világ nagy gazemberek voltak. Itt a TV-ben most mutattak archiv felvételeket, amelyen az látható, hogy a náci és bolsi sereg közös győzelmi felvonulást rendez a lengyel Breszt-Litovszkban.
A németek egy halom lengyel hadifoglyot adnak át az oroszoknak. Filmre veszik, amint a legyőzött lengyeleket, mint a barmokat átveszik az bolsik. Gondolom, Katynban már készítették nekik a tömegsírt. A németeknek akkoriban még nem volt gyomruk hozzá. A bolsiknak meg már nagy gyakorlatuk volt, elvégre milliószám irtottak a tisztogatások alkalmával.
31.
Nefelejcs
2009. 07. 25. 19:55
Mert üldözési mániájuk volt. Nem véletlenül.
Én ezekről a háborúkról, forradalmakról úgy gondolkozom, hogy eszközeiben egyik sem jobb a másiknál. Viszont eredményükben van különbség: több embernek lett jó, vagy több embernek lett szar.
Az összes nemzetnek van a rovásán, mind végrehajtott legalább 1-2 etnikai tisztogatást, levert 1-2 véres lázadást, megtámadott 1-2 másik országot. Nincs mit se szégyellnünk, se egymás szemérehánynunk.
32.
granicsar
2009. 07. 25. 20:02
Hát tudod, én éltem a SZU-ban. Nekem nem lett jobb. És gondolom, ha maradt volna a rendszer, a régi cári rendszer, akkor abban is jobban éltek volna az oroszok, mint a kommunista rémuralom alatt. Mert lehet, hogy Artyekbe vitték a gyerekeket, de mire hazaértek, lehet, hogy a szüleikkel már Szibéria felé vitte a vonat.
Nemrég halt meg Veljaminov, egy eléggé híres orosz szinész. Az egyik legrégibb orosz család sarja. Szinte az egész családját kiirtották a bolsik. Aki meg életben maradt, az mehetett szibériába. Szibériában sokkal több elitélt volt a bolsik alatt, mint a cár alatt. Szóval, keveseknek lett jobb és sokaknak, nagyon sokaknak rosszabb.
33.
kuku (látogató)
2009. 07. 25. 20:04
Ságvári egy szemét ÚÚÚÚÚjpest szukoló volt,de lehetett volna nyugalmazott Steuas is.
34.
ekeke (látogató)
2009. 07. 26. 6:34
Már megint ezt a cukrászdai "hőst" sztárolnák?:P
Ennyi erővel csapják hozzá számuelyt is - two in one...
35.
Astrum
2009. 07. 26. 8:37
Mindenről beszéltek csak a lényegről nem.
Antifasiszta mozgalom+Ságvári, a lényeg itt van.
""Megemlékezésünknek különös aktualitást ad, hogy Ságvári Endre 65 évvel ezelőtt a háborús pusztítást okozó, az egyre erősödő szélsőjobb áldozatává vált. Sajnos a mai társadalmi körülmények ismét hozzájárulnak a nyilasok szellemi örököseinek, a „SZÉLSŐJOBBIK” erősödéséhez. Megemlékezésünk egyben tiltakozás is ellenük:
Humanista Honfitársunk!
Ha nem vagy cigány, zsidó, vagy meleg, ne felejtsd! Először a cigányok, utána a zsidók, a melegek, majd TE következel!""
Burkolt uszítás és lejáratás egy párt ellen.
Senki le nem szarja Ságvárit, csupán egy eszköz a Jobbik= szélsőjobb lejáratására.
36.
Astrum
2009. 07. 26. 8:38
35+
'='
37.
Potrien őrmester (látogató)
2009. 07. 26. 9:11
...ezek szerint Bajcsy-Zsilinszky sem volt hős... Ja, ő nem volt bolsi... Ő lehet...
38.
granicsar
2009. 07. 26. 9:23
37
Bajcsy-Zsilinszkyből nem is csináltak akkora sztárt. Talán mert nem volt bolsi....
Politikai celebgyártás az egész. A halottak emlékével való visszaélés.
39.
Gordon
2009. 07. 26. 9:50
Granicsarom, kihagyod a poént! Nem Ságvári sztárolásáról van szó, hanem arról a jelenségről, aminek egy része a Ságvári-emléktábla megbecstelenítése.
Itt a szélsőséges-jobbos nyomulás a téma! Szerintem.
40.
Potrien őrmester (látogató)
2009. 07. 26. 9:51
38!
Nem-e? Tököm tudja! Ha szoborszámlálást tartanánk, alighanem Bajcsy javára dőlne el a dolog... Pedig, tudvalévő, nem egészen baloldalról indult, a tesójával együtt...
41.
granicsar
2009. 07. 26. 10:21
39
Ebben igazad van. Emléktábla jár neki. Nem is ezzel vitatkozom, hanem azon akadtam ki, hogy a letartóztatást végrehajtó csendőrt elitélték. A másik, hogy sokan kétségbevonják az itélet megsemmisítését. Így nem lesz béke, nem lesz megbékélés. Megint csak frontvonalak vannak. És amit még látok, mert nagyon kilóg a lóláb, hogy egyesek ezt az ellenségességet politikai és önös okokból gerjesztik és fentartják. Legyenek bármilyen irányzatuak, a haza érdekeinek ellenében teszik. Én, mert nem vagyok valami demokratikus, keményen elbánnék mind a baloldali, mind a jobboldali gyűlöletkeltőkkel egyszerre.
42.
granicsar
2009. 07. 26. 10:23
4O
Nem számoltam. Igazad lehet. Sőt!!!
43.
moltam
2009. 07. 26. 10:57
Én elég keményen elbánnék azokkal, akik keményen elbánnának a baloldali és jobboldali gyűlöletkeltőkkel. Azt nem tudom, hogy ettől demokratább leszek-e vagy sem, de gyűlöletet kelteni szerintem demokratikus jog, gyűlölni lehet, elbánni valakivel nem. Kivéve, ha gyűlöletében el akar bánni valakivel.
Azt hiszem, a huszadik század közepén a magyar történelemben nem volt olyan nagyon (kurzívval) sok hősünk, hogy elfelejtsük vagy bűnözökké mázoljuk őket. Sem Bajcsi-Zsilinkszyt a békési múltja miatt, sem Ságvárit a fiktív sztálinista jövője miatt. Amitt ráadásul meg sem élt. Pont azért nem, mert hős volt.
A politikai celebgyártásra: Hunyadi János egy gazember volt, aki nem vette tudomásul a történelem folyamatait, a kor törvényeit, amely egy bizonyos török birodalom terjeszkedését diktálta, Zrínyi Miklós szuicid hajlamú, nárcisztikus alak, aki a halálba hajszolt fiatal katonákat, amikor kirohant Szigetről, Dugovics Titusz abnormális, irracionálisan gondolkodó őrült lenne?
Nem attól lesz hős valaki, ha harcol és győz, hanem ha olyan ügyért harcol, amit egy adott kulturális közeg igaznak, igazságosnak, pozitívnak, jónak, hasznosnak ítél. Ez változhat, de azért vannak és lehetnek világos esetek. Máskülönben ott lenne a relativizmus sekélyessége, a győztes igazsága. Ha pedig így gondolkodnánk, mindenki, szó sem lehetne soha semmiféle harcról, semmiféle lázadásról. Hiszen a győztesnek mindig igaza lenne. És akkor a lázadó hollandok sem lehetnének lázadók, pedig mintha te valahol foglalkoztál volna az ő kérdésükkel.
Summa: Ságvári Endre hős. Emléktábla, megemlékezés jár neki. És tisztességes emberek lesznek ott a megemlékezésen.
Más tisztességes emberek, ha nem értenek egyet Ságvári hősiességével, otthon maradnak. De aki ellentüntetést szervez, táblát fekete festékkel leönt, szarral mázol be, darabokra tör, az biztosan tisztességtelen ember.
44.
granicsar
2009. 07. 26. 11:14
43
Hogy kiből lesz hős, sztárolás kérdése és nem a tett, vagy az érdemé. Ezt tapasztalatból tudom. Azok a folyamatok, amelyekről beszélsz, mindig pár száz év után derülnek csak ki.
Az emlékek, a történelem átírásának két nagy mestere van eddig. Az egyik a katolikus egyház, a másik meg a kommunista történelem írás.
Tudod, az én szülőföldemen ezek a baloldaliak beszántották a temetőket, hogy még az emlékét is eltöröljék annak, ami 45 előtt volt. Ezek a baloldaliak széttörték az a halotti emlékműveket és járdát építettek belőle, hogy még megemlékezni se lehessen. Én nem szeretem a gyűlöletet, mert egy harcos nem gyűlöl.
Aki gyűlöl, az a ragadozói énjét engedi előre. Aki gyűlöl, az elvesziti azt az emberi képességét, hogy megbocsásson és irgalmazzon. A harcos, ha gyűlölet van benne, akkor nem a győzelem szándékával, hanem a gyilkolás szándékával harcol. Onnantól már nem harcos, hanem gyílkos.
Mindenkinek joga van gyűlölni. Nekem sem kell szeretnem azokat, akik gyűlöletet szítanak.
Ságvári Endre hős. Az emberek egy csoportjának szemében.
Nekem csak egyszerű harcos, aki megharcolta a harcát. Tisztességgel. Ha valaki emléktáblát állít neki, tegye. A halottak emlékét tisztelni kell.
De felhasználni politikai célokra? Gyűlölet keltésére?
45.
moltam
2009. 07. 26. 11:25
Ez ok. De milyen gyűlölet keltésére használják fel és ki ellen Ságvári emlékét? Vele kapcsolatban, illetve a kultuszával kapcsolatban gyűlöletről tényleg nem nagyon lehet beszélni. Azt hiszem, inkább az ellenkultuszra jellemző a gyűlölködés.
46.
granicsar
2009. 07. 26. 11:36
Humanista Honfitársunk!
Ha nem vagy cigány, zsidó, vagy meleg, ne felejtsd! Először a cigányok, utána a zsidók, a melegek, majd TE következel!
Tipikus bolsi szöveg.
Ha nem megyek el, akkor már nem vagyok humanista? Ha nem értek egyet Ságvári és követői világképével, ideológiájával, akkor már fasiszta vagyok?
És ki az a TE? Mert vannak ugye a cigányok (nem vagyok, vagyis nem tudok róla, hogy az lennék), zsidók (erről sem tudok, de semmit nem lehet kizárni), melegek (na ez tuti nem vagyok) és vannak a többiek, akiket csak per TE néven neveznek. Kik azok? Én vajon a TE-be tartozom, vagy már a fasiszta "Ők" közzé? És ki mondja meg? Az antifasiszta? A fasiszta és az antifaszta között nekem, aki talán TE vagyok az a különbség, hogy az antifasiszta a fasisztát utálja, a fasiszta meg az antifasisztát. Nekem meg, aki TE vagyok, az volna a legjobb, ha elmennének a fenébe. Én nem akarom, hogy bárki is azt mondja, fasiszta, náci vagyok, mert nem állok közzéjük és azt sem akarom, hogy azt mondja, antifasiszta vagyok és bolsi. Mi különbség van az Árpádsávos és Vörös lobogó között? Bennem mindkettő félelmet kelt.
Hogy ki ellen használják fel? Te is tudod. Mint azt is, hogy a lakosság számottevő hányada rájuk szavazott. Sokan nem, mert nem kedvelik őket. De ez még nem jelenti azt, hogy a másik tábort kedvelik.
47.
Nefelejcs
2009. 07. 26. 12:06
Pontosan ezt akartam megemlíteni.
Ettől megcsikordult a fogam nekem is, hogy ha "nem vagy cigány, zsidó, stb".... Kilóg a szövegből.
Nem tartom tipilus bolsi szövegnek, mert nekem sem tetszik. Viszont nekem is uszítás szaga van. Ne azért menjen el valaki - elmennék, ha pesti lennék - , mert nem vagyok ez vagy az, de majd rám is sor kerül...
Megmagyarázni nem tudom, miért, de bízom az érzéseimben.
48.
12szer
2009. 07. 26. 13:08
tamastibi
Lélekben mindenképp ott leszek.
49.
xy1942 (látogató)
2009. 07. 26. 13:12
A Horthy-rendszer Budaházyjára lehet emlékezni, de minek, aki egy cukrászdában, ahol vétlen emberek ülnek, elkezd lövöldözni a kommunizmusért, az nem hős, hanem vagy terrorista vagy hülye. Megjegyzem, Budaházy, akit én egyébként csak hülyének tartok, ilyet nem tett...
50.
emilke
2009. 07. 26. 13:24
Van egy olyan módszer is, hogy rábízzuk mindenkir,emlékezzen meg arróül, akiről akar.
Csak egy lehetőség.Majdnem demokratikusnak tünik.
51.
Lacipapa
2009. 07. 26. 13:56
A terrorista Ságvári Endrére emlékeznek ,közben meg ártatlan emberek vannak letartoztatásban terrorizmus vádjával???
Éljen a demokrácia!
52.
Potrien őrmester (látogató)
2009. 07. 26. 13:57
46. Granicsár!
Pontosítsunk! Az idézet (....amikor a zsidókat elvitték, én hallgattam....), Martin Niemüllertől, a német protestáns egyház koncentációs tábort megjárt lelkipásztorától származik. Aligha lehetne bolsevizmussal vádolni...
53.
Borszívóügynök
2009. 07. 26. 13:58
44. granicsar 2009. 07. 26. 11:14
1.1944 július 27.-én Magyarország már több hónapja IDEGEN MEGSZÁLLÁS alatt állt. Kinek a törvényei voltak akkor érvényben?
2.A csendőrség tagjai készségesen és tevőlegesen KISZOLGÁLTÁK a megszálló, idegen hatalmat, többek között magyar állampolgároknak, idegenek által elrendelt deportálásában való cselekvő közreműködésükkel is!
3. Ságvári Endre nem csak ellenálló volt, hanem emellett még zsidó is, aki NEM VISELTE a számára az idegen megszállók által elrendelt sárga csillagot!
Ennek alpján döntsük el: ki volt a kollaboráns hazaáruló, és ki volt a hős, ellenálló, ha úgy tetszik: hazafi?
Ha valaki tudja, hogy már csak a származása okán is az életébe kerül, ha elfogják a kollaboráns csendőrök: a fegyveres védekezése jogos önvédelem volt e, avagy sem?
Megjegyzem: kicsivel korábban Bajcsy Zsilinszki Endre is fegyverrel fogadta a letartóztatására érkezőket. Akkor talán bizony ő is bűnöző és terrorista volt?
54.
Potrien őrmester (látogató)
2009. 07. 26. 14:03
...de teljes terjedelemben: "Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert nem voltam sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem - már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."
55.
jani83 (látogató)
2009. 07. 26. 14:18
Ságvári egy mocskos gyilkos volt, egy bolsevik terrorista.
56.
moltam
2009. 07. 26. 15:16
Egy olyan világban, amikor ilyen mocskos gyilkosok és bolsevik terroristák voltak a hősök. Az ország többi része ui. vagy a náci gyilkosokat szolgálta gyilkosságokkal, vagy otthon ült (polgári, humanista értelmiség) és esszéket írt az asztalfióknak arról, hogy de fasza lenne, ha a világ nem ilyen lenne. Esetleg azt mantrázta, hogy benne a horogkereszt és a sarló-kalapács egyfajta félelmet kelt. Mert félt a szentem. Cuki, ahogy most is fél. Aranyosak a kis félősök. :D
Ságvári is biztosan félt, de tett vmi ezért a k. országért. Ezért hívjuk őt hősnek, az otthon ülő esszéírókat pedig tömegembernek.
Franciaországban legalább mutatóban voltak nem-kommunista ellenállók (ld. Fejtő Ferenc visszaemlékezéseit. Bár ott is a kommunista párt lett a "kivégzettek pártja", nem ok nélkül.) Nálunk a komcsik tettek valamit. Ők lettek hősök. Mint Ságvári. Tisztelet és megbecsülés neki. Ahogyan Franciaországban, Olaszországban eszébe nem jutna bárkinek a kommunista antifasiszta ellenállókat legyilkosozni, leterroristázni. Csak a szemét aljanép hergeli magát evvel, ha már az asszonnyal otthon nem boldogul.
57.
silenthill1
2009. 07. 26. 15:19
Borszívóügynök
2009. 07. 26. 13:58
óbakker, legalább akkor az egészet olvasd át... :(
Pont azt fejtegették itt, hogy Bajcsy Zsilinszkyről szinte egy szót nem ejtettek az előző rendszerben, mert hát ugye nem volt mozgalmi múltja, nem lehetett belőle tőkét kovácsolni. De nincs mit csodálkozni, a dolgok mindig így működtek...
Amúgy meg Ságvárit szolgálatban lévők(még ha egy szóval sem mondom, hogy jót szolgáló csendőrök voltak) vitték el, Bajcsyra meg a Gestapo rontott rá...kicsit más tészta
58.
Mucius Scaevola
2009. 07. 26. 16:33
Félretenni a tagkönyveket és a szimpátiát!Az igazat és csakis az igazat kell irni!Szerintem is terrorista volt Ságvári!Ja,semmilyen párt tagja nem vagyok!
59.
Borszívóügynök
2009. 07. 26. 17:09
57. silenthill1 2009. 07. 26. 15:19
"...hogy Bajcsy Zsilinszkyről szinte egy szót nem ejtettek az előző rendszerben, mert hát ugye nem volt mozgalmi múltja, nem lehetett belőle tőkét kovácsolni."
Csak éppen elnevezték róla Budapest egyik belvárosi főútvonalát, továbbá szobrot kapott a Deák téren, a belváros közepén. Igaz: Békéscsabán, ahol fiatal korában embert ölt, ott nem kapott szobrot.
1944 - ben mindegy volt, hogy a Gestapo maga, vagy a Gestapo szolgálatában álló, kollaboráns, áruló csendőrök zsuppoltak be valakit. A végeredmény - azonos volt. B.Zs. azért kapta azt a "tisztességet", hogy a Gestapo sajátkezüleg vadászta le, mert politikus, parlamenti képviselő volt!
60.
granicsar
2009. 07. 26. 17:17
52
Mikor a nyilasok vitték a zsidókat, a falu bírája azt mondta, ne menjenek, rejtőzzenek el a lápon és a szőlőkben. Elrejtőztek. Meg is maradtak. Kivéve, aki nem hitt a bírónak.
Mikor a környező falukból vittek mindenkit Malenykij robotra és egész falvak férfilakossága veszett oda, akkor egy zsidó szólt a mi falunk bírójának, hogy ne menjenek önként. Nem is mentek, meg is maradtak.
Emberi dolgok. Ezek magától érthetődőek. Bűnösök között cinkos, aki hallgat.
61.
csaszi (látogató)
2009. 07. 26. 17:49
49 xy1942
Butahazi valoban nem lovoldozott egy cukraszdaban. Valoszinu ha ott fogjak el sem lovoldozott volna.
Butahazi volt akkora marha, hogy sajat joszntabol bement a Teve ucci kapitanysagra, valami engedelyt kerni, s onnan ez ideig nem jott ki.
Nehez kezdet Butahazibol igy host faragni. A jelenlegi torvenyek szerint akarmiben marasztaljak el, az elete nincs veszelyben.
Az akkori torvenyek szerint Sagvarit megkinozzak es kivegzik ha elve kerul a kezube.
Sagvari hosies magatartast tanusitott. Sagvari tisztessegsebb ugyert halt meg mint amiert Butahazi jelenleg fogoly.
62.
granicsar
2009. 07. 26. 18:04
61
Hogy milyen űgy tisztességes, milyen nem, mindig az utókor dönti el. Ha most kérdeznék meg a lakosság nagy részét, nem biztos, hogy Ságvári nyerne Budaházyval szemben.
63.
kopacsi
2009. 07. 26. 18:54
Jé, itt a jani83. És még mindig olyan, amilyen. Azaz, utolsó beirása óta sem okosodott meg.
64.
Lumcsi (látogató)
2009. 07. 26. 20:18
Ságváriról mondhatják, hogy ellenálló hős, azt is hogy terrorista. Egy dolog azonban kétségtelen: ellentétben Bajcsy Zsilinszkyvel, aki egy szabad, idegen befolyástól mentes és demokratikus Magyarországot képzelt el, Ságvári már a kommunizmust vizionálta hazánkra. Az egyik idegen hatalom helyett a másikat. Ezen az alapon Hámán Kató, Kilián György és a többiek is emléktáblát érdemelnek. Sőt, Rákosi és Kádár is, mert ők is ellenállók voltak. Az ország pechje, hogy ők túlélték ellenállási szerepüket. Persze akadt volna helyükbe más Bajcsy Zsilinszkyhez hasonlóan akadtak még ellenállók, akik egy szabad Magyarországért kockáztatták életüket, előbb a németek, később az oroszok ellenében. Inkább róluk kéne emléktáblákkal megemlékezni. Ami pedig Ságvárit illeti, felejtsük el végre. Emlékezzen róla a családja, szűk családi körben.
Amúgy felőlem nyugodhat békében..
65.
kopacsi
2009. 07. 26. 21:18
Lumcsi, tudod, mit? Ne felejtsük el Ságvári Endrét. És miután nem élte túl a dolgokat, igy arról sem lehet fogalmad, hogy mint Szoc.dem tag, nem került volna Ő is Rákosi börtönébe. A sziciál demokraták legalább annyira a független Magyarországért harcoltak, mint Bajcsi Zsilinszky. Garantálom Neked, hogy egy igazi ellenálló, semilyen diktaturát nem viselt volna el szivesen. Arról meg nem csak Ö tehetett, hogy a kommunizmusnak olyan erös propagandája volt. Több, más tisztessséges emer is bedült neki, aztán csalodottan vette észre, hogy miről is van szó tulajdonképpen. De te ettöl még arra emlékszel akire akarsz, csak azért ne ird elö másoknak, hogy kire és miért.
66.
imisti (látogató)
2009. 07. 26. 22:16
Granicsár!
Budaházyval szemben nyerni csak akkor nem lehet,ha a hülyeség teljesen eluralkodik
hazánkban!Közel állunk hozzá!
Ságvári ügyében a LB felmentette a csendőrnyomozót,utólag rehabilitálta.
Nevekre nem emlékszem ,de nem is lényeges!Szinte a Ságváry üggyel egyidőben történik az,hogy elítélnek a magyar bíróságok egy volt katonatisztet,annak ellenére,hogy a strassburgi emberjogi bíróság felmentette azzal,hogy nem követett el büncselekményt.
A tényállás szerint 56-ban lelőtt két fiatal forradalmárt,akik a felszólítására a fegyverükhöz nyúltak!Az utólagos ügyvédi vélemény szerint(52 évvel később!)azért nyúltak a fegyverükért,hogy átadják azt,a tiszt ennek ellenére lőtt!
Most,a párhuzam kedvéért úgy megkérdezném az itt bizonykodókat,hogy most melyik eset volt az igazságos,egyáltalán,van-e a két ítéletnek valami realitása!
Egyik oldalon banditának mondjuk a fasiszta rendőrökre tüzelő Ságváryt,aztán felmentjük a gyilkosát.Ugyanakkor a szocialista katonatiszt(hivatásos,felesküdött) a vele szembe szegülőkkel fegyvert használó bűnös?!Most a fasiszta rendszer az legitim,vagy nem,vagy a szocialista rendszer illegtim?Ezt most akarjuk eldönteni,ezeken a lapokon?Ságváry bűnös,mert komcsi volt,meg a katonatisz is bűnös,mert komcsi volt?Csak ez a mérce? Teljesen eszement ez az elvtelen vita,a nyiltan fasiszta eszméket vallók öklendeznek ide,komcsiznak,és ha fasisztának mondják őket,akkor meg hörögnek össze-vissza?Sokakon nem csodálkozom,de rajtad,Granicsár,nagyon!Teljesen bevadultál,nem tudni,hogy hol állsz,hol ezt mondod,hol azt!
Bajcsy-Zsilinszky emlékét hagyományosan,a rendszerváltástól függetlenül ápolj ák
a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben!A vele egyidőben kivégzettek emléktáblája megtalálható a börtön irodaépületének külső falán,ahol az egyre fogyó antifasiszták,ellenállók rendszeresen koszorúznak.Az emléktáblán sok kivégzett ifjúkommunista neve szerepel,remélem,hogy nem fogják azt is meggyalázni!A kivégzések közvetlen helyszínén az épület bővítése során lebontott bástyafal azon részét meghagyták,emlékhelynek!
67.
moltam
2009. 07. 26. 22:49
A katonatiszt '56-os tatai sortűz (valójában lövöldözés) miatti elítélése úgy botrány, ahogy van. A bíró egy vadfasiszta kretén lehetett, aki valószínűleg csak azokat a tanúkat nem hallgatta meg, akik ott voltak és látták az eseményeket.
A tiszt felfegyverzett emberekkel állt szemben, mindenki sakkban tartotta a másikat fegyverekkel a tatai rendőrkapitányság épületében, a tömeget hergelte egy vagy két "ifjú forradalmár", a katonák (magyar sorkatonák) pedig folyamatosan szólították fel a tömeget, hogy adják át a fegyvereiket. Aztán amikor az egyik hangadó a fegyveréért nyúlt, valamelyik katona (tudomásom szerint magyar sorkatona, nem ávós) idegei felmondták a szolgálatot, lőni kezdett, valaki szerint valaki szájából elhangzott a "Tűz!" parancs is, más ilyet nem hallott, de abban a pillanatban kitört a lövöldözés. A tömeg lőtt a magyar katonákra, a katonák a tömegre, a most elítélt parancsnok megsebesült, több halott ott maradt. A sebesült parancsnok, miután egy oldalkocsis motorral elvitték a város határában álló (ma is ott lévő) laktanyába, átadta a parancsnokságot, és bevitték a tatai városi kórházba. Ott hetekig egy kórteremben volt a lövöldözés mindkét oldalán megsérült sebesültjeivel, akik valamiért egyáltalán nem tartották őt bűnösnek. Talán mert látták, hogy mi történt.
Ezt a bírói ítéletet csakis ideológiai alapon lehetett meghozni, és valóban aszerint a hatökör premissza szerint, hogy "aki komcsi, bűnös". Baromország.
68.
granicsar
2009. 07. 27. 7:26
66
Ez pedig a másik olyan per, amire én is emlékszem. Felháborít! Egy szolgálatban, vagy akár nem szolgálatban lévő katonatisztet elitélni, mert akár erővel el akarja venni a civilektől a fegyvert.... Hát én nem sokat vacakoltam, ha valaki csak egy rossz mozulatot tett, márt lőttem. A bíró egy kretén, de ez az egész rendszer kretén.
Másodszor. Én soha nem mondtam, hogy Ságvári terrorista volt. Azt mondtam, tette a dolgát. Felvállalt egy ügyet és életét adta érte. Függetlenül attól, milyen volt ez az ügy és mi lett a vége (ki tudta akkor?) megilleti a tisztelet. Két dolog az, amit nem tetszik:
1. A nevével visszaélve hisztériát és gyűlöletet keltenek.
2. Az a felháborodás, hogy egy parancsot végrehajtó, tűzharcba keveredő csendőrt elítélnek mert lelőtte és hogy valaki felháborodik azért, mert felmentik.
69.
tamastibi (szerkesztő)
2009. 07. 28. 10:57
A Magyar Nemzet és a nemlétező náci megszállás...
stop.hu/blog/entries.php