Ne firtassuk, hogy szerezte az első millióját - szokták mondani a dúsgazdag dinasztiák megalapítóiról. - Ne firtassuk, hogyan érték el első kétharmados győzelmüket - tehetjük hozzá, a fideszes politikusok egyik legsötétebb akciójára utalva (tudjuk persze, több is van a sötét ügyekből).

2012 áprilisának utolsó hetében az UD Zrt.-ügyben nagy jelentőségű ítéletet hozott első fokon a bíróság. Ritkán derül ki egy-egy fideszes politikusok és megbízottaik által kitervelt és végrehajtott provokációról ennyire egyértelműen, hogy mit és miért műveltek a fiúk. A bíró végighallgatta a - vádaskodó fideszesek és klienseik által - felsorakoztatott tanúkat, tanulmányozta a felvonultatott bizonyítékokat, majd  alapos indoklással, részletesen kifejtve, a Dávid Ibolyáékat beperlő fideszesekről mondott ítéletet, az általuk támadott politikusokat pedig felmentette. Nemcsak arról esett bőven szó, hogy hogyan tették tönkre tiitkos akciókkal, majd egy elhúzódó büntetőüggyel az MDF-et, hanem arról is, hogy mire akarták felhasználni a bíróságot, mennyire szavahihetetlennek bizonyultak, önmagukat leleplezve, az eljárás során. A történetnek szerves része, hoyg a lebukott fideszesek - úgymond köztiszteletben álló - tisztviselői vagy kedvezményezettjei az új Orbán-rezsimnek - de ezt már a bíróság nem tudja orvosolni.
|
Részleteket ajánlok Vasvári Csaba bíró több órán át ismertetett indoklásából, és egy Dávid Ibolya-interjúból:|

"Így lett a Fidesznek kétharmada ezen a választáson"

Részletek Bolgár György Dávid Ibolyával készített interjújából (elhangzott április 25-én a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában, a szöveget közzétette a galamus.hu )

Dávid Ibolya: "...ez az egész eljárás, amelyet az ügyészség egy feltételezésre, egy hipotézisre, rosszabb esetben egy koncepciójára épített rá, hasonlít ahhoz, amikor gombhoz varrnak egy kabátot. Szomorú, hogy az ügyemből is arra a következtetésre kell jutnom, hogy az ügyészség fegyver lett a politika kezében.

És aki ilyen eljárást indít Magyarországon, ennyire megalapozatlanul indít meg egy eljárást, az ezzel a szándékkal is teszi. Neki nem az a fontos, hogy négy-öt-hat év múlva milyen jogerős ítélet születik, hanem maga az eljárás a büntetés. Az a stigma, az a skarlátbetű, amit a homlokomra nyomtak egy választási kampány elején, és még megspékeltek azzal, hogy az ügyészség folyamatosan egyoldalúan kiszivárogtatott olyan híreket, amelyeket aztán a médiaharamiákkal együtt felerősítettek. No ez volt az igazi büntetés az elmúlt időszakban. Sugallni, hogy bűnös, fotózni a vádlottak padján, filmezni egy olyan párt két másik vádlottjával, akikhez semmi közünk nem volt, a két ügynek semmi köze nem volt egymáshoz, ahogy ezt ma a bíró úr is megfogalmazta. Minket csak ez a pad kötött össze.

Semmiféle tényállásbeli kötöttség a két ügy között nem volt. És ha a bíróság azt állapítja meg, hogy szakmai alapja nem volt ennek az eljárásnak, akkor csak egy indoka van, politikai."

"- Terhelő adatokat szerettek volna gyűjteni, valaki pénzeli ezt a háttérben, és valakinek érdekében áll - itt most nem akarok még egyszer neveket említeni -, hogy az MDF elnökválasztásába kívülről beavatkozzanak. Tehát itt sokkal többről volt szó az elmúlt időszakban, ami nemcsak Dávid Ibolyáról, nemcsak az MDF-ről szólt. Ez nem magánügy volt, hanem közügy, amit a bíróság ebben az ítéletben nagyon szépen körülírt. Közügy, hogy egyébként minden parlamenti párt, amelyik bekerül a parlamentbe, a népet képviseli, és a hatalom gyakorlására jogosult. Az nem alkotmányos megoldás, hogy majd veszek magamnak egy új pártvezetőt, mert ennek egyértelmű következménye, hogy akkor majd én gyakorolok felette mindenféle irányítási jogkört. Erről szólt ez a hanganyag, amire a füle botját nem mozdította az ügyészség, miközben engem, a bejelentőt meghurcoltak, egy négy évig tartó eljárásban, és ennek az összes fonákságára világított rá ez a mai ítélet."

"...ez az én feltételezésem volt az elmúlt időszakban, hogy az MDF ellehetetlenítéséről szólt ez az egész eljárás. Mivel engem semmivel sem tudtak megvádolni az elmúlt időszakban, noha sok-sok kísérlet volt erre már, kellett egy ügy, ami meggyengít engem, úgy is mint jogászt, mint volt igazságügyminisztert, mint pártelnököt. Hogy rá lehet sütni a homlokomra majd, hogy egy köztörvényes bűncselekményt követtem el, holott nem követtem el bűncselekményt, és nem tudunk kampányolni majd."

(...) "Így lett a Fidesznek kétharmada ezen a választáson. Ha az MDF-et nem egy ilyen ellehetetlenítés miatt szorítják ki a politikából, akkor minden bizonnyal egészen más erőviszonyok alakulnak a hazai közéletben. De ez már nekem megengedhető végkövetkeztetése ennek az ügynek, mert szerintem ez precedens-ügy volt akkor is, amikor én szerettem volna elindítani, de az én kezdeményezésemre az ügyészség a fejét a homokba dugta. Precedens-ügy volt akkor is, amikor az Ud Zrt. kezdeményezésére ellenem indult eljárás, és precedens-ügy most is, amikor a bíróság egy nagyon komoly bizonyítási eljárás után ítéletet hozott. Szóval amit nem tett meg az ügyészség a bizonyítási eljárás során, csak feltételezésekre építve csinálta a papírjait, azt a bizonyos alapos bizonyítást csak a bíróság végezte el. Meghallgatott számtalan tanút, bár az összes tanú a vád tanúja volt, én egyetlenegy tanút se kértem a barátaim vagy azok közül, akik az én álláspontommal értettek egyet. Mert úgy gondoltam, hogy egy ilyen képtelen helyzetben lehetetlen lesz a vád tanúival is bármit bizonyítani, mert nem követtem el bűncselekményt."

(...) "De néhány héttel ezelőtt a Kúria hozott egy olyan döntést, amelyben a polgári perekben tette rá az i-re a pontot azáltal, hogy mindenféle, Almássy Kornél által, illetve korábban a Tombor által indított polgárjogi perekben is kimondta a bíróság azt, hogy semmi követelnivalójuk velem szemben nincsen. Sőt, velem szemben még védettséget sem élvezhetnek, hiszen autentikus tanúként nem lehetne figyelembe venni őket. És szép indokát adja a döntés, hogy miért nem lehet autentikus tanúként figyelembe venni őket, miközben a Kúria is kiemeli azt, hogy a személyem, a tisztességem és a pártom védelme érdekében úgy jártam el, ahogy általában az adott helyzetben elvárható volt tőlem. És körülbelül ezt fogalmazta meg a mostani büntetőbírósági ítélet is, amelyik eljutott odáig, hogy alkotmányos kötelezettségemnek tettem eleget, amikor így jártam el."

"- Egy példát szeretnék elmondani a képtelen ügyészi állításokra. Az állítás így szólt: Dávid Ibolya eddig ismeretlen hangfelvétel nyilvánosságra hozatalát helyezte kilátásba Almássy Kornéllal szemben. Almássy Kornél a fenyegetés hatására arra kényszerült, hogy lemondjon MDF-es tagságáról és párttisztségéről."

(...) "Azon a napon küldte el az ügyészség a magyar országgyűlésnek a mentelmi jogom felfüggesztésére irányuló kérelmet, amelyik napon reggel Almássy Kornél a Magyar Televízióban az újságíró kérdésére azt válaszolta - az ügyvédje mellette ült -, hogy őt semmiféle hangfelvétellel soha nem fenyegették meg. És ezt lejátszottuk a bíróságon is. Ez az első. A második az, hogy nem mondott le az MDF tagságáról és egyetlen párttisztségéről sem. Egy elnöki előjelöléstől lépett vissza, mert számára bebizonyosodott, hogy báb volt néhány ember kezében. Most ez csak egy pici dolog az egész ügyben. Tehát az első perctől kezdve szinte minden tanú, talán két nagyon elfogult tanú - erre is kitért a bíró - kivételével a vádbeli tényállást gyengítette, vagy tette ellentmondásossá, vagy egy újabb variációval állt elő, amelyik beszélőviszonyban sem volt a váddal."

"...volt még egy rendkívül érdekes ellentmondás, Csányi Sándornál, aki szintén fontos tanúja a vádnak. Elmondta a bíróság előtt, hogy "megkérdeztem Almássy Kornélt, miért mondott le. Almássy azt válaszolta, hogy Balla György elrablása miatt. Én pedig elhittem neki, mert nem volt okom mást feltételezni". Szóval ezért mondtam Önnek Bolgár úr, hogy első perctől kezdve nem volt vitás számomra az, hogy ez egy hipotetikus vagy egy koncepciós eljárás. És ebből nem lehet bizonyítani azt, ami egyébként nem történt meg. Ez egy nyers politikai ügy volt, nyers politikai válaszokat igényelt volna, de azt, hogy érvelünk, egyenrangú partnerek vagyunk, vitázunk egy ügyben, ezt ki lehet úgy kerülni, mert kényelmetlen, hogy jön az ügyészség, és vele már nem egyenrangú partnerként, hanem volt igazságügyminiszterként megalázott helyzetbe kerülhetek, és a homlokomra sütött bélyegeket próbálhatom meg lemosni magamról. Én két éve nem álltam ki a nyilvánosság elé, pontosan ezért, a bírósági eljárások miatt. Ma pedig úgy éreztem, meg kell szólalnom, hogy sok ember, aki korábban mellettem állt és mellettem érvelt ebben a képtelen helyzetben a vádakkal szemben, legalább felemelt fejjel tegye az elkövetkező időszakban."

"- Ebben az ügyben a vádirat is és az eljárás is próbált arra utalni, hogy azokat a személyeket, akik ott a hanganyagon szerepelnek, micsoda erkölcsi, anyagi és egyéb presztízsveszteség érte az én eljárásom miatt. Nos olyannyira komikussá vált a végén a helyzet, hogy egyértelmű lett, ki szenvedte el a legnagyobb kárt. A pártom, Herényi Károly és magam. Ebben az egész eljárásban.

De ha megvizsgáljuk azt, hogy milyen hátrány érte a hanganyag szereplőit, akiket az ügyészség sértett tanúként kívánt beállítani, akkor sorolom: Stumpf István például az egyik legfontosabb közbizalmi állást tölti be, hiszen alkotmánybíró lett, és a volt cége közel hárommilliárd forintot kapott a költségvetésből az elmúlt időszakban. Giró-Szász András kormányszóvivő lett, és a volt cége szintén hárommilliárdos költségvetési támogatásban részesül, és nagy bizalmat kapott a kormánypártoktól. Horváth István a katonai elhárítás második embere lett, aki a vállalkozói világból került egy közbizalmi állásba az ügy kirobbanását követően, illetőleg a választásokat követően. Csányi Sándor, aki az elmúlt évekig csak a második leggazdagabb ember volt, azóta sikerült az első helyre feltornásznia magát, bizalmi állásokban, bizalmi felkérésekben, sportban, politikai holdudvarban és egyéb helyeken van ott. Almássy Kornél közbizalmi közpénzen fizetett tisztséghez jutott, a főváros egyik vállalatának a vezetője, a Fidesz-kormány jóvoltából került a pozíciójába. Tombor András pedig a Matthias Corvinus Kollégium vezetője, többszörös vállalkozó. Nemhogy nem nehezült el az életük, hanem az érdemeik elismerése mellett bizalmi felkéréssel párosult erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesültek."

(...) "...ez egy nagyon komoly precedens-ügy, amelynek nem értünk a végére. És attól precedens szerintem, hogy milyen fontos következtetés vonható le ebből. Mert ez az eljárás üzenet a ma politikusainak, a holnap politikusainak és a közembernek. A bejelentőt meghurcoljuk. Ne láss, ne hallj, ne szólj, mert ha ezt Dávid Ibolyával meg lehetett tenni, aki mögött ott állt egy párt, egy parlamenti pozíció, hivatalos személy volt, jogász, volt miniszter, akkor mással nyom nélkül lehet ezt megtenni. Magyarul, ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem kell észrevenni olyan dolgokat, amelyekből problémája lehet az embernek. Sajnos ez a leszűrhető következtetése ennek az egész eljárásnak számomra..."

"Kifogásolhatóan jártak el, és szavahihetetlennek bizonyultak a büntetőperben"

Részletek az "UD Zrt.-ügy - Az elsőfokú bíróság a felmentő ítéletében élesen bírálta az ügyészséget" címmel április 25-én kiadott MTI-hírből


"...a megvádolt politikusok egyes riválisai, illetve azokkal együttműködő személyek, sértettek, feljelentők, illetve terhelő tanúk kifogásolhatóan jártak el, és szavahihetetlennek bizonyultak a büntetőperben."

(...) "...a bíró hiányosnak, pontatlannak és egyoldalúnak minősítette a vádiratot, felhívta a figyelmet arra az ősi jogelvre, amely szerint a jog betűjéhez való ragaszkodás súlyos jogtalanságot eredményezhet.

Kifejtette továbbá, hogy 2008 szeptemberében az egykori miniszter, illetve vádlott-társa, Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának akkori szocialista alelnöke nemzetbiztonsági kockázatok elhárítása érdekében törvényesen lépett fel, Dávid Ibolya és párttársa, Herényi Károly pedig a pártok szabad működésének alkotmányos értékét védelmezve próbálta elhárítani az MDF életébe történő beavatkozási kísérletet."

(...) "...Szilvásy György és Tóth Károly a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak kiosztotta Kövér László és Demeter Ervin akkori ellenzéki, fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek és az UD Zrt. egyik akkori vezetője, Horváth József közötti lehallgatott telefonbeszélgetések anyagát. (Horváth József az első Orbán-kormány idején, illetve a 2010-es választások után is magas rangú titkosszolgálati beosztásokat kapott.) Dávid Ibolyának és Herényi Károly volt MDF-es képviselőnek azt rótta fel az ügyészség, hogy az ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítették az MDF 2008. szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként - és ily módon Dávid Ibolya riválisaként - indulni kívánó Almássy Kornélt."

(...) "...a titkosszolgálatok 2008-ban észlelték, hogy kémszoftverek telepítése révén behatolás történt különböző állami szervek, hatóságok, például a nemzetbiztonság, a rendőrség és az adóhatóság informatikai rendszereibe, Demeter Ervin pedig - aki jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott - "olykor megkérdőjelezhető tartalmú kapcsolatot tartott" Horváth Józseffel és feladatokat adott neki például arra vonatkozóan, hogy Laborc Sándor akkori nemzetbiztonsági főigazgató külföldi útjairól, orosz kapcsolatairól gyűjtsön információkat. A többi között ezeket a főigazgatóval kapcsolatos adatgyűjtést alátámasztó, titokban rögzített telefonbeszélgetéseket ismertette meg a két vádlott a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egyes tagjaival. Ez a bíróság szerint annak ellenére törvényes volt, hogy nem egy formális bizottsági ülés keretében történt.

A volt titokminiszter kifogásolt nyilatkozatai kapcsán a bíró arra hívta fel a figyelmet, hogy Szilvásy György rendre csak reagált politikai riválisai megszólalásaira, hiszen előfordult például, hogy Demeter Ervin a sajtótájékoztatóján "Szilvásy és bandájáról" beszélt. A bíró szóvá tette, hogy nem igazolódott Demeter Ervin tanúvallomásának az a részlete, mely szerint csak újságíróktól szerzett tudomást az ügy egyes részleteiről."

"Szilvásy Györgyöt és Tóth Károlyt bűncselekmény hiányában mentette fel a bíróság.

A Dávid Ibolya és Herényi Károly elleni vádakról a bíró kifejtette: a személyes adattal való visszaélés kapcsán bizonyítottság hiányában, Dávid Ibolya esetében a kényszerítés kapcsán bűncselekmény hiányában hozott felmentő rendelkezést.

A bíró nagy részletességgel ismertette azoknak a 2008. szeptemberi napoknak a történéseit, amikor máig ismeretlen forrásból az MDF elnökének birtokába kerültek titokban készült telefonlehallgatások, melyeken Tóth János, az UD Zrt. egyik akkori vezetője beszél Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának a Dávid Ibolya elleni adatgyűjtésről, illetve egy esetleges, MDF-en belüli hatalomváltásról, valamint Horváth József beszélget Tombor Andrással, a cég "törzsvásárlójával" Almássy Kornél MDF-es jövőjéről." (Az MTI hírösszefoglalójában ehhez hozzáfűzte: "Más eljárásokban a beszélgetések egyes résztvevői vitatták, hogy e kérdésekről beszélgettek volna, és félreértésnek is minősítették ezeket az értelmezéseket.")

"Az eljárás adatai szerint a lázas, hajnali és éjszakai órákban is zajló egyeztetések során Dávid Ibolya járt Csányi Sándornál, Herényi Károly találkozott Tombor Andrással, az akkoriban az MDF-nek dolgozó Somogyi Zoltán politológus pedig megbeszéléseket folytatott Giró-Szász András politológussal (jelenlegi kormányszóvivővel), aki akkoriban Tomborékkal volt kapcsolatban. Az egyeztetések nyomán 2008 szeptember 13-án az MDF országos választmányának ülésén Almássy bejelentette, hogy a párt érdekében visszalép az elnökjelöltségért folyó harctól és Dávid Ibolyát ajánlja elnöknek, míg szeptember 25-én - miután Dávid Ibolyának a Legfőbb Ügyészséghez intézett beadványát elutasították - már azzal fordult a nyilvánossághoz, hogy megzsarolták."

(...) "A bíró leszögezte, hogy sem Dávid Ibolya, sem Herényi Károly nem követett el bűncselekményt, Almássyt nem kényszerítették, bár visszalépésének valós okára a büntetőperben nem derült fény, és miközben a vádlottak következetes, szavahihető vallomásokat tettek az ügyben, addig ugyanez nem mondható el a tanúk javarészéről, így különösen Horváth Józsefről, Tóth Jánosról, Tombor Andrásról, Almássy Kornélról és Csányi Sándorról.

Vasvári Csaba megjegyezte, hogy ezeknek a tanúknak a vallomásaiban lévő ellentmondások több tíz oldalt tesznek ki, ugyanakkor csak egyetlen, az eseményeket ismerő személy tett elfogulatlan tanúvallomást, Boross Péter volt miniszterelnök, MDF-es politikus. Boross Péter korábban a perben arról beszélt, hogy otromba beavatkozási kísérlet történt a párt életébe, és ő jobban megérti a vádlottak padjára kerülteket, mint a feljelentőket. Korábban tanúvallomásában közölte azt is, hogy 2008 szeptemberében azért vetette fel Almássy eltávolítását a pártból, mert a fiatal politikus azt ígérte, tud hozni 2 milliárd forintot az MDF-nek, de a pénz eredetéről nem kívánt mondani semmit. (Boross Péter tanúvallomásáról részletek itt. )

A bíró szerint érthető, hogy Dávid Ibolya komolyan vette a pártja életébe való beavatkozási kísérletet, az ügy megítélése során pedig a közérdekre és a demokrácia átláthatóságára figyelemmel semmiféle, a társadalomra való veszélyességgel nem bírt mindaz, amit Dávid Ibolya és párttársa tett."

Az ítélethirdetés után "Szilvásy György köszönetet mondott mindazoknak, akik évek óta kitartottak mellette és bíztak igazában, továbbá azt hangoztatta: politikai megrendelésre indult ellene eljárás, a Fidesz ültette a vádlottak padjára az ügyészség révén, holott egy demokráciában ilyen szerepet nem játszhatna a vádhatóság."

Az MTI hírösszefoglalója megjegyezte: "az UD Zrt.-ügy kapcsán tucatnyi polgári pert indított az UD Zrt. és vezetői, illetve mások, például Stumpf István, Almássy Kornél, Tombor András Dávid Ibolyával - és esetenként Herényi Károllyal, illetve pártjával - szemben, arra hivatkozva, hogy megsértették személyiségi jogaikat. Ezek közül számos pert részben megnyertek a felperesek, jobbára azért, mert a bíróságok úgy ítélték meg, hogy Dávid Ibolyának nem sikerült bizonyítania vitatott állításait, de az idén februárban már volt olyan kúriai döntés is, amelyben a korábbi, Dávid Ibolyát elmarasztaló jogerős ítéletet hatályon kívül helyezve utasították el Almássy Kornél keresetét."

Hétfő óta nagyon gyengén fizetnek a bukik annak a fogadónak, aki Áder elnökké választására teszi fel pénzét. Áder János évek óta európai parlamenti képviselő, ritkán lehetett találkozni megnyilvánulásaival, így nagyrészt emlékeinkből éltünk vele kapcsolatban.

A múlt heti Magyar Narancsban Bundula István nagyon sok mindent összefoglalt Áder pályájával és személyiségével kapcsolatban. Megemlítette azt a jellemző jelenetet, amikor az ős-fideszesek és vezető kormányhivatalnokok fociztak a kormányüdülőben, Orbán akkori miniszterelnök csapata pedig hátrányba került vacsoraidőre. A vacsora emiatt halasztást szenvedett, és mindenki tovább kínlódott a pályán a veszteni képtelen Orbán akaratának engedve. Már beesteledett, mire nagy nehezen egálba kerültek - Orbán ekkor a győztes gólig akart volna tovább focizni. Nos, az anekdota szerint ekkor Áder volt az egyetlen, aki "mindennek van határa" megjegyzéssel be merte fejezni a meccset, és ezzel a többieket is kiszabadította a kínos helyzetből.

A Bundula-cikk természetesen megemlíti a Sólyom köztársasági elnökké választásának alkalmával Áder által bevetett "vakondozást", a 2002-es választások idején a szoci-szavazó fegyencekkel kapcsolatos áderi - hm - indiszkréciót, vagy azt a házelnöki akcióját is, amikor minden létező jogállami szabályt felrúgva keresztülvitte egy frissen elbukott törvényjavaslat megszavazását.

Nagyon jól tette a Magyar Narancs, hogy mindezt felmelegítette, hasznos, ha egy újra középpontba kerülő közszereplőről minden tudhatót újra felidézünk. Az említett esetek azonban évekkel ezelőtt történtek. Áder akár előnyére is változhatott Brüsszelben. Ki tudja, mi történt, mióta félrehúzódott?

Éppen ezért dobok be egy pár hónapos élményt, ami nagy nyilvánosság előtt adott friss képet Áder mentális állapotáról, de nem keltett figyelmet széles körben. A január 18-i vitában az Európai Parlamentben, amikor Orbán Viktorral vitáztak a magyarországi folyamatokról és az általa és társai által bevezetett rezsim természetéről, Áder János is szót kért. Idézek egy beszámolót:

"Alexander Graf Lambsdorff liberális képviselő: nincs kételyem afelől, hogy mindenki elkötelezett a demokrácia mellett, de az azért sok, hogy Szájer József felesége magas pozícióba kerülhet.

Szájer József: személyes támadást kaptam. Az országos bírói hivatal elnöke a feleségem. De nem azért, mert a feleségem, hanem mert 25 éve bíró. Nem érte őt sosem elfogultsági kritika.

(...)

Áder János követeli Alexander Graf Lambsdorff liberálsi képviselő bocsánatkérését, amiért azt mondta, hogy egy nő a férje miatt nem tölthet be pozíciót. Ez a nők elleni súlyos diszkrimináció - fogalmaz Áder János.

A viszonválaszban visszautasítják, hogy Szájer József feleségének női mivoltáról van szó. Ha a képviselő egy férfival élne együtt, a probléma akkor is fennállna a közeli hozzátartozó kinevezésével kapcsolatban - jegyzi meg a válaszadó."

 

A párbeszéd összefoglalásából nem érzékelhető az az agresszív hangnem, ami Áder rövid felszólalását jellemezte.

Azt azonban bárki megállapíthatja ebből a megnyilvánulásból is, hogy a Brüsszelbe visszavonult fideszes képviselő ma is bármikor képes az általa támadott politikai ellenfél mondanivalóját rosszindulatúan kiforgatni. Áder úgy verte vissza a Fidesz-rezsimmel szemben teljesen kézenfekvő módon felhozott nepotizmus-vádat,  hogy teljesen valótlan alapon moralizálni kezdett az állítólag megtámadott nőiség védelmében.

 

Ne legyen kétségünk. Áder János teljes fideszes fegyverzetében tér vissza köztársasági elnökként a magyar közélet porondjára...

Kövér László a legmegfelelőbb őre lenne az 1990 és 2010 között élt magyar köztársasági rendszert, a parlamentáris demokráciát kivégző „alaptörvénynek.”

A címben szereplő politikus sikeres közéleti ember. A rendszerváltás egyik hőse. Egyike azon kevesek, akik a rendszerváltó elitből mindmáig a magyar politika csúcsain tudtak maradni. Pár napja Schmitt Pál „jóvoltából” ő az ország ideiglenes államfője. Egyelőre ideiglenes. Schmitt utódlásáról találgatások repkednek, Kövér után Áder került előtérbe. Biztosat majd április 16-án tudhatunk meg – kitől mástól – Orbántól. Mindenesetre, akár az is előfordulhat, hogy Orbán bizalmasa, Kövér László  lesz öt évre Magyarország köztársasági elnöke.

Kövér László előtérbe kerülésével azonnal előkerült néhány emlékezetes botrány, amely az ő nevéhez fűződik. Mindenekelőtt a 2002-es „köteles beszéd”, amellyel akkoriban végigkampányolta a győzelemre készülő Fidesz lakossági  fórumait. Kövér és a fideszesek máig nem értik, miért volt  annak a hangfelvételnek olyan hatása, hogy képes volt ellenük mozgósítani a választók tömegeit. Kövér László 2002-re a gyűlölködő, strigázó, hideg polgárháborút emlegető mumusává vált egy pökhendi, az ellenfelek létezéshez való jogát is kétségbe vonó hatalomnak. Ha egy ilyen politikai figura azt mondja, hogy aki nem képes érte és cimboráiért lelkesedni, az keressen egy gerendát, vegyen magához kötelet, kalapácsot és akassza fel magát, az biztosan riadalmat kelt. Az emberekben kiváltott félelemért csak saját erőszakosságukat okolhatták.

Kövérnek emlékezetes megnyilvánulása az a 2010-es helyzetértékelése is, amellyel félreérthetetlen fogalmazásban, katasztrofális fenyegetésként értékelte a cigányok arányának várható növekedését a magyar népességben (http://www.168ora.hu/itthon/kover-ismet-ciganyozott-55048.html ). Az ország lakosságának jelentős része vonhatja le ebből is azt a következtetést, teljes joggal, hogy mennyire fejezheti ki a nemzet egységét – akár ideiglenesen is – ez az ember a köztársasági elnöki poszton.

Feledékeny köztársaság

A közvetlen fenyegetés árnyékában, hogy Kövér Lászlóból esetleg államfő lehet, egy méltatlanul feledésbe merült, ám az eddigieknél is sokkal súlyosabb ügyet szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani. A sajtónak fontos feladata lenne a közjogi méltóságok posztjára készülő személyek alkalmasságának vizsgálata. Időben be kell mutatni az esetleges alkalmatlanságukat, ennek bizonyítékait. Ebben a munkában lényeges feladat a közvélemény emlékezetének felfrissítése.

Kövér László, mint titkosszolgálatokat felügyelő miniszter 1998-1999-ben hivatalban volt, amikor a felügyelete alatt álló szervezeteknél elképesztő, a demokratikus köztársaságot alapjaiban fenyegető ügyek sorozata történt meg.

Az esetet az alábbiakban Haraszti Miklós 1999. október 8-i, „Önrobbantó köztársaság” című Népszabadság-cikke alapján idézem fel:

„Húszoldalas önvallomásban azt állítja egy volt hivatásos ügynök, hogy a titkosszolgálati miniszter titkárára hivatkozva lakást és új kocsit ígértek neki, ha politikai célú merényletet színlel maga ellen, alátámasztandó a "megfigyelési" ügyet.”

„Szörnyűbb váddal még nem illették a Köztársaságot: a nemzetbiztonság irányító hivatalában bűncselekményt terveztek, hogy megtévesszék a közvéleményt. Ám a titkosszolgálattól csak legyintés érkezik: "magukat megnevezni nem kívánó" vezetők szerint mindez "fantáziálás".
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában a kormánytöbbség leszavazza, hogy az ügyet megtárgyalják.”

„Mintha a demokrácia iránti bizalom szempontjából nem volna édesmindegy, mit gyújtat fel a hatalom látszatkeltési céllal, a Reichstagot, avagy csak egy Trabantot. Itt egyetlen kérdés van: igaz-e, hogy a tüzet megrendelték?”

„Szögezzük le: az önmerénylet tény, politikai célzata is tény. A "megfigyelési" ügyben május 11-én Kosztolányi Dénes koronatanúként nevezte meg Lakatos Miklós titkosügynököt. A Pinpoint Kft.-ről készített jelentésére hivatkozott, amelyet Kövér László minisztériumától kapott. Lakatos néhány nap múlva, május 21-én többször átlőtte saját kocsija üvegét, majd felrobbantotta a benzintankot. Ezután egy napig bujkált, mint akit üldöznek, majd azt igyekezett elhitetni a rendőrséggel, hogy az általa leleplezett maszekoló titkosszolgálatiak: a Pinpoint Kft. tagjai törnek az életére. De Lakatos, aki egyébként megégett a fellobbanó tűzben, fájdalmában elejtette az öngyújtóját. Nem tagadhatta hát, hogy ő gyújtotta fel a saját kocsiját, ezért eleve a lövésekre korlátozta a vádaskodást. Azt mondta, a támadás után visszatérő fegyvereseket akarta félrevezetni, azért gyújtotta fel a kocsit, hogy ne üldözzék tovább. Hamarosan megdőlt Lakatos legendája: az autót ért lövések is saját kezűnek bizonyultak. Használhatatlanná vált a "merénylet" meséje.”

„A lelepleződés után mi történt „a munkahelyen, a Kövér László felügyelte Cégnél? Ahol a fenti cselekményekkel Lakatos Miklós ráadásul az összes munkahelyi szabályt is áthágta? Nos: semmi nem történik. Azóta Lakatos fegyelmi nélkül, megegyezéssel távozott a titkosszolgálattól. A miniszter hallgat.”

A koronatanút meghirdető fideszes képviselőnek, Kosztolányi Dénesnek Kövéréktől saját külön információi voltak Lakatosról. „Amikor végre maga az ügynök megszólalt, leszavaztatta, hogy megbeszéljék a tanú megtévesztő manőverét.”

„Hihetetlen fordulat: a titkosügynök szerint mind az önmerényletet, mind a hozzá tartozó Pinpoint-hazugságot Kövér László titkárára hivatkozva rendelték meg tőle, "hogy megsegítsék az igazságot". Azt mondja, két okból tárja fel az igazat: mert lelepleződött az önkezűség, és mert nem kapta meg az ígért jutalmat.”

„Lakatos azt állítja, hogy a merényletet Kövér László környezetéből rendelték meg tőle elterelő hadműveletként.”

„Hasonló és ugyaninnen származó hadműveletek egész sorába illeszkedik a cselekmény. Hiszen mely ügyben lett volna Lakatos koronatanú? Az Orbán Viktor által ugyancsak elterelő hadműveletként indított, de mára meciari hazudozásba fulladt "megfigyelési" ügyben. Amelyben Lakatos eleve is legfeljebb a Pinpointra való üres utalgatás ürügyének lett volna jó. És persze, ha nem ügyetlenkedik az öngyújtóval, akkor főcímnek: "Ismeretlen tettesek felrobbantották a koronatanú kocsiját." Alcímnek, vallja önvallomásában, azt tervezte Lakatos: ’A merénylet után bujkált a Pinpointtól való félelmében, a merényletkor nála volt a káeftéről készült jelentése’."

„A Pinpoint-merénylet sztorija használhatatlanná vált,  megszűnt a Pinpoint-jelentés titkossága, erről Kosztolányi helyett egy újságíró, Juszt László gondoskodott. Erre Kövérék eljárást indítottak Juszt ellen titoksértés miatt. Hozzá garantáltan húsz évvel ezelőtti módon szétzúzták az egész szerkesztőségét. Miért is tették ezt? Elterelő hadműveletként. Hiszen az a valóságos bűne, hogy kiderítette: nem volt a szövegben semmiféle titok, s főleg nem ’megfigyelési’.”

„Itt van tehát legalább négy eset: maga az Orbán-féle "megfigyelési" állítás, aztán Kövérék elterelő találmányai: a Pinpoint "képbe hozása", Lakatos "koronatanúsága" és Juszt "titoksértése".
Mind a négy ügyben az történt, hogy a kormányfő és a titokminiszter hivatala a Lakatos-féle önmerénylettel azonos logikájú öszszeesküvést szőtt a tények ellen, a közvélemény megtévesztésére.”

„Eredetileg miről akarták elterelni a figyelmet a "megfigyelési" üggyel,
az adóhivatal elnökévé kinevezett pártigazgatóról, volt cégeinek adótartozásairól és török általi haláláról kellett volna elfeledkezniük az újságíróknak.” (...) „ezek Fidesz-cégek voltak, mivelhogy a párt kampánya számára csatornáztak át közpénzeket. Jutott a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek bányavásárlásához is, és majd mindegyik érintett cégben tulajdonos volt a titkosszolgálati miniszter testvére, Kövér Szilárd.”

„Logikus Lakatos önvallomása, miszerint ugyanazok biztatták fel az önmerényletre, akik Kosztolányi Dénest a koronatanúi bejelentésre.”

„Lakatos azt állítja, hogy a "merénylet" után Kövér László titkárának, bizonyos Szadai Károlynak jelentette mobiltelefonon a történteket, és arra kérte: ő szóljon a rendőrségnek. Ezt Szadai meg is tette. Ami nemcsak azért hihető, mert nincs is módja letagadni a hívásokat. Az eddigi elterelési történetek alapján azt kell gondolnunk, hogy Lakatos a megfelelő embert hívta fel a megfelelő helyen.”

„Kövér mai titkára valaha Szájer József frakcióvezető alapítványának titkára volt. Ebben a minőségében 1993-ban Szadai Károly egy külföldi pénzintézeten átcsatornázta a Fidesz állami kölcsönét a későbbi adóhivatali elnök és a mai titkosszolgálati miniszter testvére alapította cégekhez.”

„Szadai közvetítette Kövér László kérését a volt titkosszolgálati tiszthez, Földi Lászlóhoz, hogy vásárolja meg a másik álbizonyítékot: a xéniások magánnyomozójának kazettáit. (Juszt László "titoksértése" ezekről a kazettákról is bebizonyította: nincs bizonyíték Orbán "megfigyelési" állítására.)
Senki sem cáfolta eddig, amit Lakatos állít: hogy Szadai Károly a gondozója a Pinpoint-legendának. Amikor Orbán Viktor útjára indította a "megfigyelési" ügyet, s bedobták a Pinpoint nevét, Lakatos úgy érezte, hogy figyelik, s ezt az általa korábban leleplezett maszekolók akciójának hitte. Védelmet keresett tehát családjának a pinpointosok vélt fenyegetése ellen. Az alacsony szinten kért találkozóra legnagyobb meglepetésére két magas állású személy jött el, két különböző hivatalból: Szadai, Kövér titkára, és Horváth Pál, Orbán Viktor nemzetbiztonsági előadója! Védelmet nem kapott, de a követés is megszűnt. Idén májusban aztán koronatanúnak nevezték meg a valahai Pinpoint-panasza alapján, és ugyanakkor – ami az egyetlen tisztázatlan kérdés ebben az egész történetben – ’felkérték’ egy ’Pinpoint-merényletre’.”

Ezt az alaptörvényt tényleg ilyen embernek kell védeni

Eddig az idézetek. A magyar sajtó és általában közéletünk szégyenére az elképesztő botrányt, amelyhez nyilvánvalóan - legalább az "ágazatért" felelős vezetőként -  „köze volt” Kövér Lászlónak, nem vizsgálta ki senki. A csúcspont az idézett Haraszti-cikk volt, amely összegyűjtötte az elképesztő tényeket, és felsorolta a kérdéseket, amelyek válaszokért kiáltottak volna.

A „megfigyelési ügy” elhalt, miután a Fidesz képtelen volt úgy irányítani a botrányt, hogy az az eredeti hazug céljaikat szolgálhatta volna. Évekkel később eldugott sajtóhírekből értesülhettünk, hogy „A hatóság félrevezetése miatt megrovásban részesítette a váci bíróság Lakatos Miklós egykori titkosszolgálati tiszthelyettest, mert hamisan azt állította, hogy Trabantjára rálőttek.”

„A legfőbb ügyész helyettese végül nyomozást rendelt el, igaz, azonnal titkosította is az eljárást. Így Lakatost 2000 januárjában a hatóság félrevezetése miatt már gyanúsítottként hallgatták ki”

Pajcsics József, a volt tiszthelyettes védője a Népszabadságnak elmondta: „bár a férfi végig kitartott saját verziója mellett, az önmerénylet hátterét soha senki nem próbálta meg feltárni. Így rendre elutasították a védelem indítványát, hogy hallgassák ki tanúként Szadait, továbbá a titkosszolgálat egy tisztjét, akivel Lakatos állítólag többször találkozott. Sőt a mobiltelefonok híváslistáját sem ellenőrizték, pedig ennek alapján legalább az kiderülhetett volna, hogy a volt tiszthelyettes valóban beszélt-e Szadaival. Elvégezték viszont Lakatos elmeorvos-szakértői vizsgálatát, amelyből kitűnt: a gyanúsított teljesen normális.
Az ügy részleteit a Váci Bíróság sem vizsgálta, mert az eljárásban nem terjeszkedhettek túl a vádiratban foglaltakon - mondta Pajcsics. Elfogadták ugyanakkor a védelem érvelését, amely szerint Lakatos saját cselekményének társadalomra veszélyességét tévesen ítélte meg, és erre, valamint az 1999 óta eltelt időre tekintettel a vádlottat csupán megrovásban részesítették. A bíróság döntését a vádlott tudomásul vette, mindazonáltal hangsúlyozta: az ügy kapcsán döbbent rá, hogy az igazság "mennyire hatalomfüggő", ezért  ’a jogállamiságba vetett bizalma is megrendült".”

Eddig az idézet. A tanulság kézenfekvő: mindazok, akik az ismertetett botránnyal akár csak közvetett kapcsolatban voltak, gátlástalanságukkal már jó korán bebizonyították, hogy veszélyesek a köztársaságra, a demokráciára. A magyar közvélemény már 1999-ben világos figyelmeztetést kapott arról, hogy mire számíthat a Fidesz vezető garnitúrájától. 1998-as hatalomra kerülésüket azonnal arra használták fel, hogy az eszközökben nem válogatva belső polgárháborút robbantsanak ki. A „megfigyelési ügy” és az álmerénylet szervesen illeszkedett Simicska adóhivatali kinevezésének botrányához és megannyi hasonló húzáshoz.

Az ügyet Kövér László személyének előtérbe kerülése kapcsán vettem elő. Azt írtam, a tanulság kézenfekvő, de még egyszer átgondolva, ez nem is olyan biztos.  Azt bizonyítaná a „megfigyelési ügy” és a Reichstag titokzatos felgyújtására emlékeztető ürügy-gyártás egy álmerénylettel, hogy az akkori  titokminiszter, Orbán legbelsőbb bizalmasa mindörökre alkalmatlan az államfői posztra – akár ideiglenesen, akár megválasztva? Talán éppen az ellenkezőjét támasztja alá. Kövér László, ezzel az előélettel, tökéletesen megfelelne arra a tisztségre, amire Orbán jelöltet keres. Kövér László a legmegfelelőbb őre lenne az 1990 és 2010 között élt magyar köztársasági rendszert, a parlamentáris demokráciát kivégző „alaptörvénynek.”

A Jobbik ezen a héten a tiszaeszlári vérvád felemlegetésével két célt próbált elérni. Váljon a közélet egyik fő témájává a párt gátlástalan antiszemitizmusa, és a magyarok közül azok a százezrek, akik egyetértenek az aljas gyűlölködésnek ezzel a teljesen nyílt formájával, a Jobbikot tekintsék az egyetlen választható pártjuknak.

A magyar rasszista szélsőjobb parlamenti pártja jól számított, hogy milyen hatást vált ki. A zsidók elleni uszításnak ez a középkori formája azonnali elhatárolódást provokált ki a Fideszből és a kormányból. Tiszaeszlár, a vérvád olyan téma, amely megkülönbözteti a Fideszt és a Jobbikot. Ez a két párt sok mindenben hasonló, az általuk képviselt program és értékvilág rokonsága szembetűnő, de azért van az aljasságnak, a durvaságnak, az elvetemültségnek – és a civilizált világ által elvárt normák felrúgására való hajlamnak - olyan szintje, amelyben a Fidesz nem követheti az úgynevezett „radikálisokat” – a továbbiakban, az egyszerűség kedvéért: a fasiszta mocskokat.

Ha egyéb mondanivalóm nem lenne, nem ismételném meg mindezt, hiszen a média az elmúlt napokban alaposan kitárgyalta a botrányt. Az igazi kérdés azonban sorsunk, jövőnk szempontjából nagyon fontos, és ebben az ügyben túlzott szemérmességet érzékelek: mi a Fidesz viszonya az antiszemita szélsőségességhez? Mi az ő felelősségük abban, hogy idáig jutottunk?

A Klubrádióban pénteken Kósa Lajos Fidesz-alelnök leteremtette a baloldalt. Azt állította, most aztán látszik, milyen ártalmas a Fidesz régóta tapasztalható – szerinte - alaptalan, fölösleges „lefasisztázása”. Kósa azt hiszi, a közvélemény azért nem elég érzékeny az igazi botrányokra, mert korábban túl gyakran érte a rasszizmus, antiszemitizmus vádja a jobboldal olyan személyiségeit, akik erre semmi, de semmi okot nem adtak.

Bolgár György azt felelte, ő úgy tudja, a Fideszt komoly ember nem fasisztázta le, amire Kósa gúnyos kacajjal válaszolt, és visszakérdezett, komolyan mondja-e ezt Bolgár. A klubrádiós műsorvezető szerint legfeljebb azért érte – joggal – kritika a Fideszt, hogy nem határolódott el olyan alkalmakkor, amikor szükség lett volna erre.

Az idézett Kósa-Bolgár párbeszéd az, amiért tollat fogtam. A jobbikosok mocskos fasizmusa számomra nem lenne elég indok, egyébként is, arról született már elég véleménycikk, nálam fontosabb publicistáktól. Kósa Lajos hazudozása azonban, és Bolgár György lagymatag reakciója nagyon is megér egy misét.

Kósa Lajos talán őszintén azt képzeli, hogy méltánytalanság pártját az antiszemiták elszabadításáért okolni. Ha így van, akkor önmagának is hazudik. Bolgár György nem szállt vitába Kósával, pedig kézenfekvő lett volna emlékeztetni Kósát például arra, hogy miközben felháborítja a Jobbik tiszaeszlárrozása, néhány napja ő is Bayer Zsolt társaságában ünnepelte a Fidesz születésnapját. Ez a Bayer azoknak a Fidesz-szavazóknak  szócsöve, akik a zsidókról, az állítólagos „nemzetrontó zsidó befolyásról” ugyanúgy gondolkodnak, mint a jobbikosok, de Tiszaeszlárt nem hozzák szóba, és ha valaki szembesíti őket antiszemitizmusukkal, akkor sértődötten tagadják. Kósa Lajos olyan párt egyik vezetője, amely évtizedek óta játssza ezt az aljas játékot. Pontosan tudják, hogy szavazótáborukban nagyon is jól érzik magukat a szalon- és kevésbé szalon rasszisták, de ezt eltűrik, és politikai nyilatkozataikban tudatosan rá is játszanak erre.

A Fidesz és személyesen Orbán botrányos normasértéseit hosszan lehetne sorolni ez ügyben. Ezer ok lenne, hogy Kósa és cimborái ne az őket érő kritikát kárhoztassák, hanem a szemforgatást abbahagyva, mélységesen elszégyelljék magukat azért a rombolásért, amit a magyar közélet megmérgezésével véghezvittek.

Itt „csak” az ősbűnükre emlékeztetek. Orbán 1997-es beszédére, amelyet a Deák-féle Ellenzéki Nyilatkozat évfordulójának ürügyén rendezett  keresztény-nemzeti jobboldal gyűlésén mondott. A Horn-Kuncze kormány leváltására készülő hajdani liberális, Orbán Viktor akkor jelentkezett be a magyar jobboldal vezetésére, és ehhz botrányos eszközt választott. Orbán Viktor  átvette az addig csak Csurka antiszemita szövegeiben található jelzőket, és a baloldali-liberális koalíció úgynevezett „idegenszerűségét” kárhoztatta. Magyar politikai ellenfeleit leidegenezve ezzel bejelentette, hogy a legsötétebb jobboldali politikai hagyományainkat kívánja folytatni.

Kósa Lajosnak természetesen joga van hülyének tettetni magát, és arra hivatkozni, hogy „dejszen Orbán nem ejtette ki a száján a ’zsidó’ szót”. Bennünket azonban ne nézzen hülyének. A Fidesz harca a Jobbik ellen teljesen hiteltelen, mivel éppen csak a lényegben, magyar honfitársaik elleni uszításban, a nemzeti-etnikai alapú gyűlölködés szításában nem különböznek. A Jobbik pontosan látja ezt, és ezért emeli újra meg újra a tétet, újabb és újabb botrányos témákat bedobva a köztudatba. Nem a több százezer – elsősorban cigánygyűlölő, illetve nagyrészt zsidógyűlölő – Jobbik-szavazó a legnagyobb problémánk. Ahogyan 1998-2002 között sem a 250-300 ezer tudatos antiszemita MIÉP-szavazó volt az ország fő problémája. A milliókat elhülyítő Fidesz politkusaival volt, van és lesz itt baj. Azokkal, akik sok millió szavazóval hitették el, hogy amit gondolnak, beszélnek, ahogyan viselkednek, az európai, az korszerű. A fideszes szavazók a vezéreiket követve azt képzelik, a Horthy-világ aljas szellemiségének újraélesztése valami nemes és konzervatív dolog. Ők azok, akikkel elhitették,hogy  a holokauszt után évtizedekkel ugyanott folytathatják, ahol annak idején a világháborús összeomlás abbahagyatta elődeikkel.

Kósa Lajos: nem vagytok ti fasiszták.Ti egyszerűen végtelenül tehetségesek vagytok abban, hogy - a magatok hasznára - a magyar népből kihozzátok a legrosszabbat. Ebben a népben rengeteg jó lehetőség van. Jó történelmi korszakainkban meg is mutattuk, mi minden telik tőlünk, és messzire kisugárzó szellemi-kulturális hatásra, a velünk együtt élni kívánó más kultúrák asszimilálására is képesnek bizonyultunk. Az azonban, amit a teljhatalmat megkaparintó Fidesz-nemzedék ezzel a néppel elkövetett, hosszú időre mérgezte meg ezt a társadalmat.

Indokolt lenne tehát részetekről a visszafogottság, az önvizsgálat.

Tragédia, ami velünk történik

Blogomban válaszolok a „Hét év után: eltorzított nemek” című cikkemhez érkezett hozzászólásokra.

A cikk és kommentárjai itt olvashatók: Hét év után, 2011. december 14. . Úgy látom, mindaz, ami 2004 – majd 2010 – óta ebben az ügyben történik, nem tesz jót ennek az országnak és ennek a népnek, sem kívül, sem belül. Mi magyarok, egyáltalán nem olyan korszakunkat éljük, amelyre utódaink büszkén gondolhatnak majd vissza.

Tisztelt hozzászólók,

köszönöm a cikk átgondolására és kommentálására fordított figyelmet.

Az itt összegyűlt megjegyzések és a kialakult vita egy fontos ponton késztetett álláspontom felülvizsgálására: a téma érzelmi töltete és erős erkölcsi vonatkozásai sokkal higgadtabb és semlegesebb tárgyalásmódot tennének szükségessé, mint amire én képes voltam. Tisztelem és csodálom Bibót, de ezúttal nem hasznosítottam azt, amit tőle vitakultúrában, bonyolult történelmi és politikai kérdések tárgyalásában tanulni lehet. Konkrétan: a magyar jobboldaliak közül azokkal, akik tárgyalóképesek és az érveket átgondolni hajlandók, megértőbbnek, álláspontjuk iránt nyitottabbnak kell lenni, mint ahogy én tettem.

Mentség helyett két magyarázatom azért van: az egyik a műfaj – egy pár ezer karakteres véleménycikk nem ad lehetőséget a szükséges mértékű árnyaltságra. Adottnak vettem egy alaphelyzetet, ami 2004 óta kialakult és rögzült: akkori és mai nézeteimmel, magatartásommal, szavazói döntésemmel (ahogy a velem együtt szavazó sok százezer magyaréval is) kapcsolatban egy tudatosan eltorzított, becsmérlő címkézés vált uralkodóvá. Legfőbb célom annak jelzése volt, hogy nem igaz, amit rólam/rólunk állítanak, és ebben a súlyos kérdésben nem csak egyetlen tisztességes válasz-lehetőség volt, ahogyan ezt ma divat hangoztatni a jobboldalon (hozzáteszem, az, aki átgondolatlanul, elvakult nemzeti indulatból, a hazai és nemzetközi következményeket egyáltalán nem mérlegelve, a másképp gondolkodókat tele szájjal hazaárulózva vonult az urnákhoz, annak „igen” szavazatától teljes joggal el lehetne vitatni a tisztességet – de ez messzebbre vezet).

Másik magyarázatom, hogy előre sejthető volt a reakció. Az alább olvasható kommentárok egy része megalapozza a fentieket. Sok hozzászóló teljes értetlenségről tett tanúbizonyságot. Idegennek, nem magyarnak, késő Kádár-kori maradványnak, a megmagyarázhatatlant magyarázni próbáló nyúlnak és hasonlóknak címkéztek engem és a vitában megszólalók egy részét. Elvitatják tőlem/tőlünk a jó szándékot is, megpróbálnak kitagadni a közösségből. Ezek a hozzászólók utólag is bizonyították, hogy masszívan létezik az az elvakult jobboldaliság, amely néhányszor már tönkretette és most is tönkretenni igyekszik ezt a népet.

Sajnos nem találtam olyan hozzászólást, amelynek szerzője a hajdani igen szavazata mellett érvelve bármiféle nyitottságot és a megértés szándékát árulta volna el érveim – és mások érvei – iránt. Ennyiben cikkem nem érte el  a célját. Remélem azonban, hogy talán néhány jobboldali érzelmű olvasómban, akik itt nem szólaltak meg, módosítottam valamit közös közelmúltunk értelmezésén.

A jelenlegi helyzet úgy értékelhető, hogy a magyar jobboldaliak a 2010-es nagy választási győzelmük, és az azóta meghozott törvényeik alapján azt képzelik, mindez utólag azt bizonyítaná, hogy mivel jelenleg erősebbek, „igazuk” is van. Nos, ez tragikus félreértés.

Azt, hogy mennyire agyaglábakon álló győzelem az, aminek pozícióiból most nyilatkoznak, paradox módon Orbán Viktorra hivatkozva illusztrálom. 2004. december 5-én, majd a következő napokban, a népszavazás nyilvánvaló eredményét értékelve fideszes vezető-társaival együtt nyilvánvalóvá tette: megértette, hogy a nyolcmillió magyar választópolgár szükséges többsége nem fogja őt győzelemre vinni a kettős állampolgársághoz hasonló ügyekben (talán azért nem látták ezt előre a jobboldalon, mert már az is nem kis meglepetést okozott, hogy sikerült összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges több százezer aláírást – és ebből az általános hangulat fordulatára következtettek).

A 2004-es népszavazáson két kérdés szerepelt egymás mellett: a másik, amely egészségügyi tárgyú volt, azt igazolta, hogy ugyanaz a választói tömeg, amely hajlandó volt egyáltalán megmozdulni, a szociális demagógiára sokkal inkább vevő, mint a nemzeti demagógiára. Orbán akkori nyilatkozatai egyértelművé tették, hogy elemezték és megértették ezt az üzenetet. Ami azóta történt, igazolta, hogy ennek megfelelően jártak el. 2010-es nagy győzelmüket a lehető leglaposabb és leghazugabb szociális demagógiával érték el – és az így szerzett meghatalmazást már gátlás nélkül „hasznosíthatták” a hasonló többséget egyáltalán nem élvező nacionalista irányváltás végrehajtása érdekében is.

Téved, aki azt képzeli, ezzel vége. Így átkényszerítve nem szabad áterőltetni ilyen súlyú változtatásokat. Nem lesz, nem lehet tartós a most kierőszakolt megoldás. A türelmi időt, amiről cikkemben írtam, nem használtuk ki. A kettős állampolgárság ügyében nem ment végbe valódi egyeztetés. A kommentárok egy részéből is látható, hogy ebben az ügyben éppen a részletek lennének a leglényegesebbek, amelyeket nem lehet egy igennel vagy nemmel eldönteni. A lózungok mögött eldöntendő kérdések egész sora húzódik meg – és a törvény 2010-es elfogadása óta tapasztalható kaotikus politikai kommunikáció csak alátámasztja, hogy a jelenlegi jobboldal gátlástalan manipulációra használja az ölébe hullott politikai felhatalmazást.

Egy biztos: mindaz, ami 2004 – majd 2010 – óta ebben az ügyben történik, nem tesz jót ennek az országnak és ennek a népnek, sem kívül, sem belül. Mi magyarok, egyáltalán nem olyan korszakunkat éljük, amelyre utódaink büszkén gondolhatnak majd vissza. Volt már olyan történelmünkben, hogy kiemelkedő valóságérzékről, bölcsességről tettünk tanúbizonyságot, és kivívtuk a világ elismerését. Soha nem azok voltak ezek az idők, amelyekben a hisztérikus, erőszakos irányzatok diktálták az ütemet.

Tragédia, ami velünk történik.

De volt már ennél sokkal nehezebb és reménytelenebb is. Karácsony jön. Bíznunk kell abban: túléljük ezt az időszakot is, megjön a józan eszünk, és ismét lesz a magyar népnek nagy korszaka.

Az átlagpolgár számára a hétvégi éjszakák a lazítás időszakai. Az éjféli sportbajnokság klubhálózatában hosszú évek óta nincs pihenés. A MÉSE (Magyarországi Éjféli Sportbajnokságok Egyesülete) vezetői nem panaszkodós típusok – de amikor sikereikről beszélnek, jusson eszünkbe az is, vajon miből vesznek enni, innivalót a gyerekeknek, miből fizetik a terembérletet és a díjakat? Ha utaznak a klubok csapatai, ki állja az útiköltséget?

Jókedvet árasztó meghívót küldött szét Jakab Péter, a MÉSE elnöke. Szentendrén, a Püspokmajor lakótelep iskolájában a péntek esti pingpongbajnokság alkalmával sikerekről számolnak be. Nagy segítség volt a klubhálózat számára a TÁMOP, a Norvég Civil Támogatási Alap források megnyílása. A MÉSE legújabb dicsősége, hogy 1850 civil szervezet közül bekerült az ERSTE Alapítvány által kiválasztott „ország győztesek” szűk körébe. (A győztesek listája itt található: http://www.socialintegration.org/erstestiftung-nsi/micropage.html )

Az elmúlt évek egyetlen nagy rohanást jelentettek a klubhálózat számára – így látja Jakab Péter, a MÉSE elnöke. - Soha korábban ilyen lehetőség a terjeszkedésre, a program bemutatására nem nyílt a MÉSE előtt, mint az elmúlt másfél évben.

A támogatásból a Szarvason, Bakonszegen, Zagyvarónán, Debrecenben, Csömörön, és Szentendrén működő klubok tudták megvásárolni minden foglalkozásukra a szükséges ételt-italt, versenydíjakat, ki tudták fizetni a terembért, szórólapra, plakátra, oklevelekre is jutott. Ahogyan a pályázatban vállalták, drámapedagógiai foglalkozásokat is szerveztek a klubjaikba járó fiataloknak.

A támogatásból mindemellett az éjféli sport mozgalom hálózatának kiterjesztésére is futotta. A csömöri klub Pécsre, és Hatvanba ment el, hogy bemutatkozzon és új klubot alapítson. A debreceniek Körösszegapátiban és egy másik debreceni helyszínen, a Hapoel által működtetett klubban mutatták meg, mi a Holdsugár Program. A szentendreiek Karancslapujtőre és Nagykátára mentek versenyt rendezni. Mind a hat új klub beindult, és csatlakoztak a MÉSE-hez – mondta Jakab Péter.

A MÉSE elnöke a mozgalom helyzetéről elmondta: az országban több civil szervezet rendez esti-éjszakai sportot, „de ilyen egységes, országos mozgalmat csak dr. Faragó Sándor, a „Pingpondoki” tudott létrehozni. Nem csak határon belül, hanem a környező országokban is vannak tagszervezeteink. A legújabb csatlakozni szándékozó szervezet Hollandiából jelentkezett és már fel is vette a kapcsolatot a debreceniekkel!”

Hol tartanak céljaik megvalósításában? „A kluboknak az egész országot lefedő hálózatára van szükség, azért, hogy mindenki tudjon rólunk, és el kell érnünk,, hogy minden magyar fiatalnak saját barátai ajánlják hogy csatlakozzanak hozzánk” – ezt a  nagyszabású célt tűzte ki az aklapító, dr. Faragó Sándor, a Pingpongdoki.

„Idáig még nem jutottunk el, de a célunk, hogy a mozgalmat, amelyet ránk bízott dr. Faragó Sándor, azt ne hagyjuk veszni, és szeretnénk eljutni oda, hogy minden településen, minden kerületben legyen éjszakai pingpong. Ha ez megvalósul, akkor tudjuk azt mondani, hogy sikerült” – fogalmazott Jakab Péter.

A fiatalokkal foglalkozó klubvezetők, aktivisták szinte kötelező jókedve és a nyilvánvaló sikerek sem fedhetik el azonban, hogy éjféli sportbajnokság klubhálózata mostanában nagyon komoly bajokkal is kénytelen küzdeni. Jakab Péter elmondta: „Ettől az évtől kezdődően egyre kevesebb az a pályázat, ami jól működött korábban, minden változik, de talán be fog állni megint egy kiszámítható rend. Sajnos a sport-szakállamtitkársági támogatás is megváltozik, és pályáznunk kell a korábban csak nekünk szánt forrásra. Ez bizonytalanságot is szül, és a korábbi években ilyenkor a MÉSE már utalt a szervezeteinek ebből a forrásból, most pedig még ki sincs írva ez a pályázat, így még pályázni sem tudtunk. Az egy kérdés nekem is, hogy a tagszervezeteink miből élnek? Miből vesznek enni, innivalót a gyerekeknek, miből fizetik a terembérletet és a díjakat. Az feltűnt, hogy a versenyeinken kevesebben vesznek részt, kevesebb településről érkeznek, hiszen útiköltséget sem tudunk adni nekik.”

A Magyarországi Éjféli Sportbajnokságok Egyesülete (MÉSE) magyarországi és külföldi klubok hálózatában működteti az éjszakai pingpong bajnokság mozgalmat.
A kezdeményezés az Egyesült Államokbeli „Midnight Basketball League” magyarországi adaptációjaként indult. A magyar mozgalmat  (az országos egyesület névbetűi alapján, a továbbiakban: MÉSE) a kilencvenes évek óta  – egészen korai haláláig - emlékezetes személyiség mozgatta. Dr. Faragó Sándor, a Pingpondoki, rokonszenves esetlenségével botladozva a bürokraták akadálypályáin, végtelen emberszeretetével végül mégis mindenkit lehengerelve, annak idején leküzdötte a legmagasabb gátat: elindította a kezdeményezést. Megmutatta, hogy lehetséges itthon is megcsinálni azt, ami Amerikában egyszer már sikerrel járt és divatba jött. A civil szervezet kiszélesítését pedig a Faragó doktorhoz barátságból, lelkesedésből csatlakozó önkéntes segítők, szakemberek végezték el, mindmáig megakadályozva, hogy a kiváló kezdeményezés érdektelenségbe süllyedjen.
A MÉSE alapgondolata, hogy a városokban és falvakban felnövekvő új generációk új életmód-divatjai, szórakozási és közösségképzési lehetőségei sok fiatalt sodornak veszélybe. Mindenekelőtt a szenvedélybeteg droghasználóvá – majd dílerré – válás veszélye leselkedik rájuk. Erre keresik a választ a MÉSE hálózat fenntartói. A megoldás, ugyanúgy, mint az amerikai kosárlabdaliga esetében, az a nagyszerű ötlet, hogy teremtsünk a diszkókkal, zenés bulikkal szemben egy alternatív, vonzó, „tiszta” életmód-divatot!
A MÉSE klubjai ugyanazokban az időszakokban várják a fiatalokat, amikor a divatos zenés szórakozóhelyek. A hétvégi éjszakákon immár nagyon sokan választhatják azt, hogy sportoló közösségekben töltik idejüket, ahol felnőttek társaságában, a drogtisztaság elvét szigorúan betartva találhatnak barátságokat. Míg Amerikában az egyik legnépszerűbb nemzeti sporttal, a kosárlabdával ragadták meg a kallódó fiatalok képzeletét, a magyar klubhálózatban a fő sporttevékenység mindmáig az asztalitenisz lett. A pingpongozáshoz kiegészítő játékok kapcsolódnak.

A NOL archívumában egy adatbázis-konverzió következtében egyik cikkemben csak az eredeti szöveg egy része olvasható ( http://www.nol.hu/archivum/archiv-508869 ). A lementett szöveget előkerestem, és alább közlöm a teljes cikket:


"Fer tájékoztatást" hiányolnak Wass Albertről
NOL • Tamás Tibor • 2008. szeptember 30.


Néhány napja egy újabb Wass Albert-szobor állításáról beszámoló cikkünkben felvetettük: talán nem értette pontosan a szobornak a templomkertben helyt adó újpesti plébános XVI. Benedek minapi, minden katolikus számára irányt mutató kijelentését, amely szerint a kereszténység nem férhet össze semmiféle antiszemitizmussal.

Cikkünkre válaszul a Wass-kötetek magyarországi kiadásával foglalkozó Turcsány Péter a következő szöveget küldte közlésre (alább szöveghűen közöljük):


"Turcsány Péter: Hol van itt fer tájékoztatás Wass Albertről?
(Válasz a Népszabadság Online által közölt Wass-kultusz a pápa intelmei ellenére: ki a főnök? című szövegre)

Köszönöm a Népszabadság On-line szerkesztőinek hozzám eljuttatott levelét, bár az alattomosan megválasztott idézetektől nem látszik az erdő, mert a valóság az, hogy a magyar humanizmus legszebb lapjait éppen Wass Albert írta a múlt század legrémesebb időszakáról (is). Kérem, közöljék a Turcsány Péter: Wass Albert a boldog szomorúember I. című kötetének 123-124. oldalán kiemelt részletét, amely az írómak egy zsidó fakaereskedővel folytatott 1944-es beszélgetését eleveníti fel. Ezen írásrészlet és a www.krater.hu honlapján megtalálható teljes novella ismeretében a hangsúlyozottan több nemzetiségű Erdély hű írójának emberségét és humanizmusát minden olvasójuk befolyásolás nélkül el tudná dönteni:

1944. szeptember, búcsú a zsidó fakereskedőtől
"Három hónap múlva hallatszott az ágyúszó messze keleten, s a völgy megtelt visszavonuló német csapatokkal, lengyel menekültekkel és borzasztó történetekkel a közeledő Vörös Hadseregről meg azokról a dolgokról, amiket az emberekkel műveltek.
Szeptember közepe táján, amikor a cserefák a lejtőkön ismét vörösbe öltöztek, égő falvak füstjét láttuk a gerincekről, s az éjszakai égbolt vörös volt kelet felé.
- Az öreg odafenn látni akarja magát - jött az üzenettel az erdész fia, s dél fele már fenn voltam a kis boronaháznál.
Sokáig beszélgettünk azon a napon. Csak mi ketten, a padon ülve a langyos napsütésben, körülöttünk a rengeteg hegyi erdő nyugalmával, melyet időnként távoli robbanás zavart meg.
Vége a világnak a magunkfajták számára - mondta az öreg mély szomorúsággal megtört hangjában. - Sok-sok ideig nem lesz rend és törvény. Csak gyűlölet lesz, meg gyilkosság, meg bosszúszomj, győzzön bárki, németek vagy oroszok, nácik vagy kommunisták. Gyűlölet, öldöklés és rabszolgaság hosszú, hosszú ideig, míg minden indulat ki nem ég, a gyilkosok bele nem fáradnak a gyilkolásba, és a tolvajoknak nem marad több lopnivalójuk, s a nyomor és az éhség újra össze nem hozza az embereket. De sok idő beletelik, míg minden indulat kiég - mondta. - Nem számít, minek nevezzük, nácizmusnak vagy kommunizmusnak, egyre megy. A mi világunknak vége."
(Wass Albert Az összetört esernyő. Angolból fordította: Gálfalvi Ágnes .)
A teljes írás elolvasható honlapunkon: www.krater.hu/krater.php?do=aloldal&action[1]=19439"


Wass Albert hazugsága

A Turcsány Péter által ajánlott szöveg, amely szerinte a "magyar humanizmus legszebb lapjaira" tartozik, valójában a magyar szélsőjobboldal történelemtorzító hazugságainak sorába illeszkedik. Turcsány azt a részt idézi, amely a nácizmus és kommunizmus összemosását, a második világháborúról a magyar jobboldalon kialakított "cseberből-vederbe" felfogást visszhangozza - egy zsidó fakereskedő szájába adva a szöveget.
Ennél is felháborítóbb azonban a magyar felelősség elkenésének szándéka, amely ezt a szöveget jellemzi.
Wassnál "német csapatok masíroztak völgyeinkbe", nekik mutatja meg egyetlen áruló, hogy "hol laknak a zsidók" - mintha a zsidótörvények sorozatával nem a magyar állam jelölte volna meg és rabolta volna ki jó előre áldozatait. Nem minősítem azt a Wass-novellában szereplő "partizánakciót", amellyel a magyar lakosság megmentette az öreg zsidót - ahogy az bizonyára teljesen tipikus volt Erdély-szerte. Azt se feszegessük, hogy olyan szerző írt ilyen németekkel és oroszokkal szemben egyaránt távolságtartó szöveget, aki két Vaskeresztet is kapott a háború idején. Bizonyára öreg zsidó fakereskedők bújtatásáért adományozott ilyesmit a német hadsereg.
Wass szövegéből a magyar nemzeti felelősséget amúgy is szívesen elfeledő olvasója nem értesül arról, hogy a magyar zsidóságot NEM a németek deportálták, hanem a magyar államhatalom, csendőrök közreműködésével.


Antiszemita szövegek - leírni bűn vagy beidézni?

Turcsány Péter "alattomosnak" nevezi Wass Albert néhány kijelentésének beidézését. Wass Albert, az amerikai hungarista emigráció kiadványaiban sűrűn felbukkanó szerző írta az alábbiakat 1993-ban: "Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha, semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország a szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette magyar népet, különösen a középosztályt, a zsidóságtól. - De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezetőszerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fívérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését. (...) Miután visszatértek a 'német haláltáborokból' vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista irányzat a 'rendszer ellenségének' tekintett.")"
Német haláltáborokról írt - idézőjelben! Biztos, hogy nincs erre jobb kifejezés, mint a "magyar humanizmus legszebb lapjai"? Ez a Wass-szöveg megtalálható a Kráter kiadónak Wass közéleti írásait és beszédeit válogató kiadványában is - "Antiszemitizmus - a huszadik század hazugsága" címmel...
Aki így fogalmaz, az antiszemita.


Néhány tény az erdélyi és romániai holokausztról:

Múlt-kor:
"Olyan időben emlékezünk meg a holokausztról, amikor a demokratikus Románia nem hajlandó többé véka alá rejteni saját történelmi valóságát" - jelentette ki az államfő hétfőn Bukarestben, a holokauszt emléknapján. "Nem a népet ítéljük el, hanem a román államot, amely elhatározta, hogy a zsidókat üldöző államokhoz csatlakozik. Részesei voltunk a borzalomnak, a holokausztnak, és ezt be kell vallanunk" - hangoztatta Basescu elnök. A román hatóságok és a román társadalom egyes részei hosszú időn át vitatták, hogy Romániában is volt-e holokauszt. Egy nemzetközi bizottság, amelynek elnöke a holokauszt-túlélő, Nobel-Béke-díjas Elie Wiesel volt, csak 2004 novemberben állapította meg, hogy Románia polgári és katonai hatóságai felelősek voltak 280-380 ezer romániai és ukrajnai zsidó haláláért. Románia a második világháború alatt, 1941 és 1944 között a hitleri Németország szövetségese volt és területén német csapatok állomásoztak.
Romániában 2004-ben emlékeztek meg először a holokausztról. Azért október 9-én, mert azon a napon kezdődött 1941-ben a zsidók tömeges deportálása az akkor Romániához tartozó Bukovinából. 1942 nyaráig összesen 120 000 zsidót deportáltak a "halálvonatokon", akik közül tízezrek pusztultak el útközben. Pogromok és deportálások színhelye volt Romániában Bukarest, Iasi, valamint Dél-Erdély, Besszarábia - a mai Moldávia - és Bukovina. A második világháború előtt mintegy 800 000 zsidó élt Romániában. A holokauszt túlélőinek többsége később kivándorolt Izraelbe, így jelenleg csak mintegy 12 ezer tagot számlál a romániai zsidó közösség.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=11114


A holokausztmagyarorszagon.hu oldalon olvasható összeállítás szerint a román kormány zsidópolitikájának kétarcúságára jellemző, hogy mialatt a keleti területeken élő zsidókat legyilkolták, addig Ó-Romániában "megelégedtek" a zsidók kifosztásával. A szöveg szerint: "Az itt élők üzleteit, vállalkozásait nem árjásították, de a zsidó közösségtől először 5000 ruhát és kórházi ágyat, majd egy 2 milliárd lejes kényszerkölcsönt zsaroltak ki. A németek attól tartottak, hogy Antonescuék továbbra is önkényes, szervezetlen deportálásokkal és tömeggyilkosságokkal akarják majd "megoldani a zsidókérdést". Ezért 1942-ben tárgyalásokat kezdtek a román kormánnyal valamennyi zsidó "átvételéről". Júliusban Eichmann bukaresti képviselője megállapodást írt alá a románokkal.

Szeptemberre elkészültek a deportálási tervek is: naponta 2000 román zsidót akartak a belzeci haláltáborba szállítani. A németek megdöbbenésére Antonescu végül is nem engedélyezte az akciót. A román diktátort ebbe az irányba befolyásolta, hogy sem Olaszországból, sem a riválisnak tekintett Magyarországról nem deportáltak, Szlovákiában pedig ekkor álltak le a kiszállítások. Ráadásul a román zsidó vezetők eredményesen kértek segítséget egyházi vezetőknél, politikusoknál, sőt a királyi család tagjainál. Bár Románia volt az egyetlen ország, amely önállóan fogott hozzá a zsidók kiirtásához, végül mégsem adta át a román zsidókat a németeknek. A zsidó közösséggel újabb 4 milliárd lejt fizettetek, 1336 dollárért árulták a palesztinai kivándorlási engedélyeket, de az óromániai - és így a Dél-Erdélyben élő jelentős részben magyar ajkú zsidóság is - megmenekült a haláltól, míg az 1940-ben visszaszerzett Észak-Erdélyből a magyar hatóságok 1944-ben Auschwitzba deportálták a zsidókat. (kiemelés tőlem - T.T.) A román holokausztnak legalább 220 ezer zsidó esett áldozatul."
http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?chapter=13_4_1§ion=1&type=content

Lásd a témáról korábbi bejegyzésemet is:
http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2011/04/02/Legalabb_kedvenc_lapom_kimeljen_meg_Wass_Alberttol/

A közelmúltban két alkalommal is egy nagyszabású Wass-díszkiadás hirdetését kézbesítették a Népszabadsággal együtt (nem a lapban jelent meg, mint sok más helyen, hanem "a fényes papírra nyomott hirdetést "behúzták" a lapba).



Azt, hogy nem pillanatnyi figyelmetlenség volt ez, az ismétlődésen túl egy PR-cikk is mutatja (ha jól látom, ez csak a NOL-on jelent meg, a Kultúra rovatban): http://nol.hu/kult/wass_alberttel_az_arvakert (Wass Albert az árvákért).

Az a cikk el akarja adni a gróf műveit, a szöveget valószínűleg a kiadó gyártotta. Nem meglepő, hogy úgy intézték, a jótékonyság, a szeretet, pozitív érzések lebegjék körül az üzleti akciót.

Mi a bajom mindezzel?

A Népszabadság mértékadó lap, ezért jó lenne, ha a szerkesztőségben dolgozó irodalom-értő embereknek beleszólásuk lenne abba, hogy az üzleti ügyeket intéző részlegek ne vállaljanak fel akármilyen irodalom-alatti szerzőket.

Súlyosabb kérdés azonban számomra, hogy egy antifasiszta szellemű, a magyar történelem szörnyű 20. századi hagyományaival szembenéző szerkesztőség imázsát miért kell rombolni egy ilyen szerző reklámozásával? Wassnál az aljas eszmék terjesztése nem valami ifjúkori botlás, amivel később tisztességesen szembenézett. Nem, erről szó sincs. Wass élete végéig nem hagyott fel a magyar keresztény-nemzeti osztály által elkövetett bűnök elhazudásával, a legrosszabb magyar hagyományok továbbéltetésével. A magyar nemzeti büszkeséget úgy próbálja táplálni, hogy mindazt, amivel régóta szembe kellett volna néznünk, megpróbálja letagadni. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy ez manapság nagyon népszerű.

A tájékozódni kívánóknak ajánlom Ágoston Vilmos "A kisajátított tér - A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben" című kiváló művét (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2007.).

Néhány cikket is ajánlok itt mindenki figyelmébe, akit érdekel, ki is volt az a Wass Albert, és milyen hagyományt folytatnak a Wass-kultusz élesztgetői:

Wass Albert „Havasai”
http://www.nol.hu/lap/hetvege/20100206-wass_albert__havasai_

Wass Albert és a „zsidó összeesküvés”
http://www.nol.hu/archivum/archiv-447594

Wass Albert karácsonyra? Perverz ötlet
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=585556

Márai gőgje, Wass keserve
http://hvg.hu/sorkoveto/20110302_marai_sandor_wass_albert

Wass-kultusz a pápa intelmei ellenére: ki a főnök?
http://www.nol.hu/archivum/archiv-508432



(Blogbejegyzésemhez itt nem engedélyezem a kommentálást, mert nem tudok megfelelő figyelmet fordítani a következő napokban erre az ügyre. A bejegyzést a Facebookon megosztom, a megjegyzésekre ott igyekszem válaszolni - TT.)

Egy barátomtól értesültem idén nyáron Yehuda Lahav haláláról. Weiszlovits István néven született 1930-ban, a Csehszlovákiához tartozó Eperjesen. Kiváló baloldali ember, egész életében egyszerre magyar, csehszlovák és zsidó műveltséget, kultúrát hordozó újságíró volt. Szeretett szüleit a nácik gyilkolták meg. Yehuda Lahav édesapja előrelátásának köszönhetően élhette túl a holokausztot. Közép-Európát a felszabadulás után hagyta el. Yehuda Lahav alkotó évei legnagyobb részét Izraelben töltötte.

Nem nevezhetem magam személyes ismerősének egyetlen rövid találkozásunk alapján. Újságolvasóként, távolról is szerettem és tiszteltem azonban személyiségét. Rendszeres tudósításai Tel-Avivból mindig megerősítettek abban, hogy nincs olyan történelmi helyzet, amelyben ne lehetne megőrizni emberségünket és józan eszünket. Ez a tudás és bizonyosság manapság, az éppen megőrülőben lévő magyar közéletben nem haszontalan.

Barátom azon a nyári beszélgetésen azonnal kezembe nyomta Yehuda Lahav „Sebhelyes élet” című önéletírását (Makkabi kiadó 2003 ).

Egy nap alatt elolvastam, majd az azóta eltelt hónapokban még sokszor lapozgattam, jegyzeteket készítettem. Mivel digitális változatot nem találtam, néhány részletet le is gépeltem.

Yehuda Lahav emlékére most blogomban közzéteszek néhány szöveget a kötetből.

Mindjárt a záró fejezet összegző soraival kezdem. Ezek a gondolatok Yehuda Lahav ars poeticájának tekinthetők.

Azt írtam fentebb, hogy gyökerei, családi és közösségi élményei, élettörténete egyszerre magyar, csehszlovák és zsidó műveltséget, kultúrát hordozó emberré formálta. Hozzáteszem: minden forrásból a legjobbat, a legszerethetőbbet egyesítette magában. Ritka kincs volt Yehuda Lahav. Őrizzük meg emlékét.

 

 

„Ez személyiségem kialakult öntvénye”

„Nagyon korán eljutottam arra a következtetésre, hogy amikor képzeletbeli kérdéseket teszek fel apámnak és anyámnak, csak illúziókat kergetek, ámítom magamat és voltaképpen saját magamat kérdezem. Ők képzeletbeli közvetítők lehetnek, de a valóságban csak én magam vagyok képes felelni az élet kihívásaira és kiállni erkölcsi próbáit.  Kényelmes dolog szüleim emlékébe kapaszkodni és képzeletbeli segítségükre támaszkodni, erről az önámításról a jövőben sem kívánok lemondani, de tudom, hogy ez valójában önámítás. Csakis és egyedül én vagyok felelős döntéseimért és cselekedeteimért.

De egy másik tudat is kísér: az erkölcsi felelősség érzése szüleimmel és a többiekkel szemben, akik életüket vesztették a holokausztban. Én bizonyos értelemben, legalább részben, az ő helyükben és helyettük is élek. Nincs kétségem afelől, hogy a holokauszt volt az a meghatározó élmény, amely rányomta bélyegét mindenkire, aki átélte, és ez alól én sem vagyok kivétel. Ebből a szörnyűséges élményből két különböző, egymással ellentétes következtetést vonhatott le minden túlélő.

Van, aki úgy véli, hogy azok után a szörnyűségek után, amelyek velünk történtek, mi mindent megtehetünk, amihez kedvünk vagy szükségünk van, minden erkölcsi korlát nélkül, hiszen bármit is tennénk, az a századrésze sem lesz annak, amit velünk műveltek. Izraelben azoknak a köréből, akik erre a következtetésre jutottak, származik az a szörnyűséges gondolat, hogy a palesztinok ellen vívott háborúban még olyan módszereket is alkalmazhatunk, amilyeneket a náci hadsereg alkalmazott a zsidók ellen a varsói gettóban, hogy ugyanúgy porig kell rombolni azokat a falvakat, amelyek a palesztin öngyilkos merénylők kiindulási pontjaiul szolgálnak, mint ahogyan a nácik tették Lidice cseh faluval. Erre a jelenségre jellemző a döbbenet, amellyel az izraeli közvélemény túlnyomó része reagált, amikor tudomására jutott, hogy a katonák a karjukra nyomtatott számokkal jelölték meg a foglyokat. Természetesen mindenkinek az Auschwitzban a karokra tetovált számok jutottak eszébe.

A másik pólust azok képezik, akik úgy vélekednek: a velünk történtek után minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ilyesmi soha, senkivel, sehol ne történjék meg még egyszer. Habár én a leghatározottabban ellenzem az első következtetést, tudatosan választottam a másodikat, és aszerint igyekszem cselekedni, mégis meg tudom érteni azokat (még akkor is, ha semmiképpen nem értek velük egyet), akik a holokauszt után mellőzhetőnek tartanak minden erkölcsi megfontolást. Elutasítom következtetéseiket, de nem tagadom arra vonatkozó igényüket, hogy hozzáállásukkal a meggyilkoltak végakaratának szellemében járjanak el. Én is igényt tartok rá, hogy ellenkező következtetéseimmel teljesítsem a meggyilkoltak végakaratát, úgy, ahogyan én értelmezem végakaratukat. A meggyilkoltak között bizonyára voltak ilyenek is, olyanok is.

Érdekes, hogy Izraelben (és általában, a zsidók között szerte a világban) olyanok is magukévá tették a két alapállás egyikét, akik személyesen nem élték át a holokausztot és olyanok is, akik sok évvel a holokauszt után születtek. A holokauszthoz fűződő viszony és az ebből levont következtetések a zsidóknál erkölcsi normákká nőtték ki magukat, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Azt hiszem, aligha tévedek, ha azt mondom, hogy az egész izraeli társadalomban ez a vízválasztó csaknem minden kérdésben: az izraeli-palesztin viszály megoldásától kezdve, a nemzetiségek és a kisebbségek jogain át, beleértve a nők egyenjogúságát is, egészen a másság vagy a rendhagyó iránti toleráns és megértő, vagy éppen ellenséges és tiltó viszonyig.

Mindenesetre én magam a személyes hozzáállásomat a különböző problémákhoz, amint azok az idők folyamán kialakultak, a holokausztból levont következtetéseimnek tulajdonítom. Ez legeslegelsősorban talán a nacionalizmus megnyilvánulásaival szembeni viszonyomban fejeződik ki – legyen az magyar, szlovák, arab, orosz vagy akár hottentotta nacionalizmus, mindegyikük elborzaszt. Mindenekelőtt azonban természetesen a zsidó és az izraeli nacionalizmustól undorodom, hiszen ez a mi felsőbbrendűségi érzésünk elfogadhatatlan kifejezése. A mi családunkban akármilyen viccet lehetett mesélni: rendőrökről és szórakozott professzorokról, férfiakról, nőkről és természetesen zsidókról. És személyesen magunkról is. Mindenekelőtt magunkról. Úgy vélem, hogy az emberiség felosztása nemzetiségek, fajok, vallási vagy egyéb hitek, bőrszín vagy származás szerint teljesen huszadrangú dolog. Mindenesetre, az én szememben soha nem és nem is lesz jelentősége.

Ezzel szemben igenis felosztom az embereket, mégpedig humorérzékkel megáldottakra és a humorérzéket nélkülözőkre. Úgy vélem, hogy a humorérzék híján levők sötét, gyűlölettel, gyanakvással, félelmekkel, sértődöttségekkel és kisebbrendűségi érzésekkel teli világban élnek. Megfigyelték-e már, hogy alig van humorérzékkel megáldott nacionalista? A nacionalizmus és a humorérzék egymás ellentétei, mert hiszen egy büszke nacionalista nem képes önmagán gúnyolódni, bevallani, hogy valami nevetséges van benne.  Ő mindig azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy maga és népe a tökéletesség megtestesítői, és attól fél, hogy a gúny sérteni fogja azt a képet, amit saját magáról akar festeni. A komor komolyság az önbizalom hiányát leplezi, míg az öngúny az önbizalom jele, azoké, akik oldalról vagy felülről is képesek látni magukat, meglátni a nevetségest önmagukban és közegükben. A zsidó humor mindig is az önbizalom és az önértékelés jele volt. Ebből a szempontból biztosan jól járt, aki a zsidó humor kultúráján nevelkedett, még inkább, aki a cseh Svejk hazájában született és a magyar Karinthy Frigyes humorát szívta magába az anyatejjel, mint ahogyan nekem megadatott. A humor a sors nagy adománya, nélküle sokkal nehezebb volna elviselnünk azt, amit a sors ránk mér. Őszintén sajnálom a humort nélkülözőket.

Nos, a humornak és előnyeinek szentelt óda után hadd jegyezzem meg, hogy mindig elhallgattattam fiaimat, amikor az iskolában hallott vicceket kezdtek mesélni arabokról.  Amíg az arab-izraeli konfliktus véget nem ér, elvetendő minden arra irányuló kísérlet, hogy kigúnyoljuk, vagy megalázzuk az arabokat, akár csak egy vicc erejéig is. Mások megalázása nem célja a humornak.

Mint említettem, a nemzeti felsőbbrendűség érzésének minden megnyilvánulása ellenérzést kelt bennem. Életem során több nemzeti kultúrát volt alkalmam megismerni. Ez bizonyos előnyökkel jár, mert többé vagy kevésbé jártas vagyok a héber, valamint a magyar, a cseh és a szlovák kultúrában is, és ez a jártasság multikulturális és többnyelvű emberré tesz. Ahány nyelven beszélsz, annyiszor vagy ember – mondta Masaryk. Ezzel szemben e multikultúra hátránya, hogy e nemzeti kultúrák egyikét sem ismerem elég alaposan és jártasságom bennük felületes maradt. Mindegyikükben eléggé kiismerem magam annyira, hogy viszonylag tájékozott emberként csevegjek róla, ám egyikről sem mondhatom el, hogy valóban gyökereihez jutottam el – ennek tökéletesen tudatában vagyok. De mindegyiküket szeretem és tisztelem, és a bennük való jártasságom mindenképpen elegendő annak a véleményemnek a megalapozásához, hogy nincsen felsőbbrendű és alsóbbrendű kultúra, mindegyiknek vannak értékei, amelyek gazdagítják azt, aki elmélyed bennük és kölcsönös befolyásuk mindegyiküket gazdagítja.

A másik alapelv, amelyet magamévá tettem – ennek a forrása is a holokauszt időszakának megkülönböztetései és üldözései – a szociális igazság és egyenlőség. Ez az elv hozott a kibbucba, ez vezetett a kollektív tulajdon, az egyenlőség, a kölcsönös felelősség elfogadásához, az egyszerű és szerény életformához. Abból az időből megőriztem több olyan szokást, amely nem kevés ember szemében ma elavultnak, sőt, talán nevetségesnek tűnik, de amelyet én ma is pozitívan értékelek. Az idők folyamán sok minden megváltozott és a mai kibbuc sem olyan, mint valaha volt. Akadnak bölcs emberek, akik állításuk szerint előre látták, hogy a kommuna létrehozásának kísérlete eleve kudarcra van ítélve. Én nem osztom ezt a véleményt. Ám még ha nekik volna is igazuk, akkor sem sajnálom a kibbucban töltött éveimet, az ott szerzett tapasztalataimat.  Nem bántam meg, hogy teljes szívvel hittem a kibbuci élet alapját képező elvekben, amelyeket megkíséreltem megvalósítani. Régi kibbuc-tagokkal folytatott beszélgetéseim alapján mondhatom, hogy akár a kibbucban maradtak, akár idővel elhagyták, hasonlóan éreznek, mint én. Akkor sem sajnálnám azokat az éveket, ha előre tudtam volna, hogy a dolgok úgy fognak történni, ahogyan történtek. Egyszer megírtam: jobb egy vízióért élni, mint provízióért…

És nem bántam meg a Szovjetunióba és politikájába vetett bizalmamat sem. Ha bizalmam tévedésen alapult, az nem rám vet árnyékot. Részemről alapjában véve ez a béke, a népek közötti egyenlőség és a szocializmus iránti odaadás megnyilvánulása volt, amelynek akkori hitem szerint a Szovjetunió volt a zászlóvivője. A Szovjetunióba vetett őszinte bizalmam éveiben keletkezett írásaimban sem igen lehet olyasmire lelni, amit vissza kellene vonnom, vagy amiért utólag szégyenkeznem kellene. És hogy ez nem holmi vak vallásos hit volt, arra bizonyíték, hogy megváltoztattam a véleményemet, amint rájöttem, hogy a szovjet vezetők elhagyták azokat az eszméket (vagy soha nem is voltak igazából híveik), amelyek miatt vigyázó szemeimet rájuk vetettem. E téren nagyszerű példákra támaszkodhatom, olyan kimagasló és nagyérdemű emberekre, akik hasonló folyamaton mentek át. Aki azokban az években távol élt a Szovjetuniótól és csatlós államaitól, nehezen tudott gyorsan eligazodni azokban a negatív folyamatokban, amelyek az ott élők számára nyilvánvalóak voltak. A hatvanas években azonban fokozatosan világosabb kép alakult ki bennem, és végül, mint a bibliai mondás tartja, az erősből édes jött ki. A negatív szovjet tapasztalataim alapján tanultam meg sokkal jobban értékelni a szabadság és a jogállamiság elvei betartásának fontosságát az egész világon, minden rendszerben, minden államban.

Sok csalódás ért, ezek múlhatatlan sebhelyeket hagytak bennem, és csorbát ejtettek sok korai, naiv nézetemen. Ezek a fájdalmas csalódások megerősítették bennem a régi latin mondás igazságának tudatát – omnia dubitandum est (mindenben kételkedni kell).Nincsenek örök vagy megfellebbezhetetlen, vagy abszolút igazságok. Minden igazság és minden törvény – még a természet törvényei is – csak bizonyos meghatározott feltételek között érvényesülnek, és minden igazságot újra kell vizsgálni, ha változnak a körülmények. Ugyanakkor azonban a csalódások és a sebhelyek ellenére, továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy a világ végül, a sok meghátrálás és cikkcakk ellenére is, egy jobb és igazságosabb lét felé fejlődik. Mindenesetre, ha az ember igazolni akarja létét, kötelessége hozzájárulni, hogy olyan világ alakuljon ki, amelyben jobb élni. Úgy is lehet mondani, hogy ez létjogosultságának alapja.

Ez személyiségem kialakult öntvénye. Habár csak én magam felelek tetteimért – mint már említettem -, minden holokauszt-túlélő jelképesen azok helyett is él, akikhez a sors nem volt kegyes, és életüket vesztették. Állandóan érzem jelenlétüket, és a velük szembeni felelősségemet. Szüleim emléke kísér egész idő alatt. És velük együtt mindazok emléke, akik velünk élhettek volna, de eltűntek a krematóriumok füstjében.  Így zárul be a kör: annak ellenére, hogy tudom, nincs értelme  a kérdésnek, és nincs rá felelet, mégis naponta kérdem magamat, mit szólnának szüleim cselekedeteimhez, és igyekszem képzeletbeli óhajuk szerint eljárni, azon erkölcsi parancsok szerint, amelyeket hitem szerint ők hagytak rám. Vajon ezt jelenti-e a héber mondás, hogy lelkük az élet csokrába van kötve?”

(Yehuda Lahav: Sebhelyes élet, 150. oldaltól 156. oldalig)

Köszönöm a figyelmedet, minden jót, puszi:

Soma"

November 9-én, Radnóti Miklós halálának évfordulóján, azon az évfordulón, amely a nácik által szervezett Kristályéjszaka elnevezésű pogrom dátuma és Nemzetközi Antifasiszta Nap is, idén második alkalommal ment végig Pesten a Radnóti Menet. A 298-as parcella utolsó előtti sorában állva nyitottam meg a 2010-es menetelést, az alábbi pár szóval.

Radnóti Menetnek ez a helyszín akkor is nagyon jól kiválasztott kiindulópontja lesz, ha – remélhetőleg minél gyorsabban – sikerül megszüntetni a Rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában fennálló botrányos állapotokat.

A parcellának abban a sorában emlékeztünk Radnóti Miklósra, ahova a költő életének utolsó, szenvedésteli hónapjairól mindenkinél többet tudó keretlegényeket temettek, népbírósági halálra ítélésük és kivégzésük után. A bori keretben szolgált és tetteiért a népbíróság által halálra ítélt Tálas András sírköve mellett állva kezdtük a Menetet, nem messze Asztalos Ferenc, Juhász Pál bori keretlegények  sírköveitől. 1947-ben a népbíróság a bori táborban elkövetett tetteikért és az 1944 őszén Magyarországon áthaladó halálmenet keretében elkövetett tetteikért mondta ki rájuk a halálos ítéletet.

Mielőtt elindultunk, ott  a helyszínen körbenézve saját szemünkkel győződhettünk meg a 298-as parcellában fennálló botrányos állapotról. A parcella szépen rendezett, gondozott része a temetőnek, a 301-es parcella szomszédságában, azzal megegyező szintű közpénzből finanszírozott gondoskodást kap. A Radnóti Menet résztvevői a parcella bejáratánál láthatták a székelykaput, amelyen felirat hirdeti, hogy ez egy „Nemzeti Panteon”. Ünnepi alkalmakkor a székelykapun át mehetnek be a koszorúzó delegációk a haranglábhoz. (Tavaly még a kormányon levő MSZP delegációja is koszorúzott ott – november 9-én a Magyar Nemzeti Gárda, a betiltott Magyar Gárda „hagyományait őrző” szervezet friss koszorúját láthattuk.) A parcella egyik sarkában egy fekete emlékkő hirdeti egy „bajtársi szövetség” kegyeletét. A székelykaput, akárcsak az emlékkövet, a rendszerváltás utáni első kormány idején, Boross Péter belügyminisztersége idején nagy sietséggel emelték a parcella rendezését siettető szélsőjobboldali szervezetek, az egyik főszereplő a később a parcellába temetkező Bosnyák Imre volt.

Minden úgy van tehát a 298-as parcellában elrendezve, hogy az oda kilátogató emberek, akik a szomszédos 301-esben az 56 utáni megtorlás áldozatainak sírjait látogathatták meg, a szomszédba átsétálva teljesen jóhiszeműen úgy vélhetik, a 298-as parcella is áldozatoknak állít közpénzen emléket. Azt hiheti bárki, hogy az oda temetettek valamennyien az elnyomók elleni küzdelemért, vagy önkényes bírói ítéletek alapján, semmiért lettek halálra ítélve, kivégezve, és a temető legvégébe eltemetve.

A valóságban a 298-as parcellába 1944-től temettek elhunytakat. Ez a parcella 20. századi történelmünk tökéletes lenyomata: a háború végétől, majd a koalíciós időktől a Rákosi-korszakig az egymást követő rendszerek töltötték fel kivégzett vagy börtönben meghalt személyekkel..A leghátsó sorokban – ahol még kórházi „hulladéknak” számító maradványokat is ástak el – a legtöbben 1945-46-47-ben elítélt, tehát  a második világháborúban elkövetett emberiség elleni bűntetteikért halálra ítélt bűnösök. Mint a Radnóti Menetnek apropót adó bori keretlegények. Továbbá ismert nyilasok, a háború utolsó hónapjaiban rémtetteket elkövető személyek. A Radnóti Menet indulási pontján, éppen Tálas András sírköve mellett saját szemünkkel láthattuk, hogy Lukács Ferenc sírkövén és kopjafáján mindig van friss koszorú, friss virág – a szalagokon a felirattal: „nemzetvezetőnknek”…

Mindezek ismeretében a 298-as parcella botrányának jelenleg talán legpimaszabb provokációja a parcella sarkában felállított „Mementó” című feliratos tábla. Főhelyen áll, a 301-es ből átsétálók feltétlenül elhaladnak a tábla mellett, amelyen most is ez a felirat olvasható:

"A II. világháborút követően 1945 és 1956 között hazánkban a hatalmat törvénytelen eszközökkel megszerző és gyakorló szovjetbérenc kommunista rezsim rémuralma ellen szervezkedő nemzeti ellenállás számos résztvevőjét halálra ítélték és kivégezték, sokukat pedig börtönbe vetették. Számosan a börtönben haláloztak el."

A hazug szöveg aláírója a Szabadságharcosokért Közalapítvány. A szöveg hazug, mert semmi sem utal arra, hogy az állítás és minősítés legfeljebb a 298-as parcellában eltemetettek egy részére érvényes. A táblát közpénzből felállíttató, és azért felelősséget vállaló személyek közül valaki álljon a nyilvánosság elé, és mondja a tisztességes emberek szemébe, hogy Tálas András, Asztalos Ferenc vagy Juhász Pál és még több tucat hasonló okból elítélt társuk a „nemzeti ellenállás” mártírja!

A 2010-es Radnóti Menet indulásakor tehát kijelenthetjük: a 298-as parcellában még mindig botrányos állapotok vannak. És megígérhetjük: addig folytatjuk sajtóban, blogokban, demonstrációkkal, tájékoztató munkával szívós küzdelmünket, amíg a felelősök nem hajlandók a tisztességes rendezésre, az igazságnak és a demokratikus köztársaság szellemének megfelelő állapotok kialakítására.

 

2010. november 9-én, a 298-as parcellában

Zárójelben érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a parcellába érve szinte reflexből mindenekelőtt körbesétáltam, megnézni, mi hogyan található. Nem véletlenül alakult ki ez a reflex. A 298-as ügyében indított küzdelem civil résztvevőjeként már kialakult bennem egy bizonyos óvatosság. A parcellába már sokadszor kilátogatva tapasztalhattam, hogy – legtöbbször fű alatt, felemás megoldásokat alkalmazva – titokzatos kezek változtatásokat hajtanak végre a hátsó sorokban.

Az első nagy botrány még a nagy nyilvánosság érdeklődése mellett zajlott. Csapody Tamás barátunk tette közzé, hogy a parcella rendszerváltás utáni rendezése során a központi táblán, „A hazáért haltak mártírhalált” listáján ott szerepeltek a háborús bűneikért halálra ítéltek nevei is. Történész bizottság alakult a tábla átírására, és jelenleg a felirat már nem botrányos. De azóta sem állt meg az élet. Miközben a 298-as parcellában látható helyzetet bíráló cikkeinkre, felszólalásainkra a „méltatlan támadásokat” elutasító válaszok érkeztek, időközben valaki mégiscsak utasítást adott a temetőben dolgozó alkalmazottaknak, hogy bizonyos sírokról csavarozzák le a Köztársaság elismerését jelképező bronzcímereket, és a kopjafáikról szedjék le nemzeti színű szalagot. Érdekes, hogy a kiválasztott sírok nagyrészt egyeznek a bírálók által felsorolt botrányos nevek listájával. A munkálatok megrendelői tehát nem véletlenszerűen dolgoztak. Más kérdés, hogy ha valaki kimegy a parcellába, és megnézi, hogy a kicsavarozott címerek helyén milyen foltok, lyukak maradtak, sírrongálásra gyanakszik. A Radnóti Menethez csatlakozott barátaink között is elhangzott az a feltételezés, hogy talán fémgyűjtők szedegetik le a címereket – ez a tévedés utalhat a munka minőségére...

A parcella történetéhez nagyon is hozzátartozik, ami a rendszerváltás óta történt, és mindaz, ahogyan az első számú felelős, Boross Péter felügyeletével a kibontakozó bírálatokra reagáltak a parcellának közpénzből finanszírozott fenntartói (Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, Szabadságharcosokért Közalapítvány) Beszédemben említettem, hogy  a parcella 20. századi történelmünk lenyomata. A 21. századi történelmünké is…

 

Idén is megrendezik a Rákoskeresztúri temető 298-as parcellájától a Duna-partig, a Vascipőkig kijelölt hosszú útvonalon az antifasiszta menetet.

Nem kis szervezőmunkával jár, ezúton is köszönet a szervezőknek, mindenekelőtt eVitának.

Alább közlök néhány közérdekű tudnivalót, a rendezvényt meghirdető szöveg lényegét. Mindenkit, aki egyetért. rokonszenvezik, érdeklődik, arra kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel az antifa.hungary.blogspot@gmail.com címen.

Mielőtt bárki szívéhez kapna: senkinek semmi sem "kötelező". Bármilyen apró segítség, támogató gesztus, az információ továbbadása, terjesztése, az útvonal egy részének teljesítése, staféta szervezése, a menetelők segítése, sajtómunka, forró tea, stb. nagy hozzájárulás. Részletek tehát az antifa.hungary.blogspot@gmail.com címen

Úgy gondolom, nagyon jó ötlet volt tavaly ennek a Menetnek a megtervezése (Kalmár Szilárd, akkor még Demokratikus Hálózat, ma a Zöld Baloldal egyik vezetője az ötletadó - ezúton is gratulálok). Nagyon jó, hogy másodszor is megszervezik. Legyen ebből hagyomány. Aktivizálható, mozgósítható antifasisztákból ma nagyon kevés van, ez a Menet éppen ezért most rendkívüli erőpróbának számít. Remélem, hogy pár évtized múlva már szinte automatikusan szervezik meg a november 9-i menetet - és különösen azt remélem, hogy  amainál sokkal kevesebb aktuális üzenete lesz a menetelésnek.

Tehát, a szervezők így hirdették meg az idei Radnóti Menetet (a neten több helyen olvasható, szórólapformátumban is megjelent):

"Amiről a Radnóti Menet szól:
November 9: A fasizmus és antiszemitizmus elleni tiltakozás Nemzetközi napja
1938. november 9-10. Kristályéjszaka: központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám Németországban.
1944. november 9. Radnóti Miklós magyar költőt meggyilkolják nyilas keretlegények
2010. november 9. A közpénzen fenntartott, Boross Péter által elnökölt Nemzeti Emlékhely Bizottság foggal és körömmel védi az általa létrehozott botrányos helyzetet a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájában: nyilas tömeggyilkosok közpénzen fenntartott nemzeti díszsírhelyeit.
2010: Magyarország - törvénysértő választások eredményeként - formálisan is a szélsőjobbos erők teljhatalma alá került.

A program:
2010.11.09. kedd, 12:00-18:00
Budapest X., Kozma utca 8. - V., Kossuth Lajos tér 4.
A célállomásnál, a Duna Parti Cipőknél 17:30-tól fáklyás megemlékezés, és az érkező menetelők("lerogyók") fogadása.
Részletek (útvonal, állomáshelyek, térképek, kapcsolat), letölthető, nyomtatható formában csatolva ill itt is: http://antifa-hungary.blogspot.com/search/label/esemény
A tavalyi Radnóti Menetről egy személyesebb, részletes, képes, kiegészítő információkkal ellátott beszámolómat tudom ajánlani - előzetes tájékoztatásul a várható élményről: http://evita.nolblog.hu/categories/Radnoti_Menet/ "

Felhívást továbbítok, íme:

"Add tovább - levélben, közösségi portálokon, blogokban! Ha tudsz, gyere, hívj magaddal másokat is, ha nem tudsz jönni, akkor is terjeszd, küldj magad helyett másokat!

- gyerekeket is börtönbe zárató új szabálysértési szankciók ellen,

- politikai megrendelésekre tisztogatás végzésére, koncepciós eljárások indítására, választási érdekekhez igazodásra lehetőséget tartalmazó ügyészségi szerepfelfogás ellen,

- az indokolatlan, önkényes, hónapokig, évekig tartó, bírói ítélet nélkül előzetes fogva tartás intézményének nemhogy megtűrése, de fokozása ellen,

- hajléktalanok városokból való kitiltása, a szerencsétlen állapotuknak „szabálysértésként” történő megítélése ellen,

- önkényes, egypárti érdekeltségre épülő alkotmánymódosítás ellen

- állami intézmények romaellenességet, idegengyűlöletet, rasszizmust erősítő, a neonyilas pártok, szervezetek, militáns alakulatok működése fölött szemet hunyó munkája ellen

Emlékeztetni kívánnak arra, hogy a XX. század tanulságai nem engedik feledésbe veszni a helyrehozhatatlan, súlyos tévedéseket felhalmozó politikai módszereket, intézményeket (ügyészség, bíróság).


IDŐPONT: 2010. szeptember 18. szombat, 8:30 és 14:00 között

HELYSZÍNEK, TERVEZETT PROGRAM: Papp László Sportaréna mellett, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében, a kettes (piros) Metró Hungária körút felőli Metró feljáratánál a járdán (bazár sornál).
8:30 - 12:00: beszédek, zene.
12:00-től: gyalogosan vonulnak a Legfőbb Ügyészség épülete elé, melynek útvonala: Kerepesi út, Rákóczi út, Blaha Lujza tér, Teréz körút, V. ker. Markó utca 16. Itt ismét beszédek hangzanak el.


Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete

Kávéház-történeti cikken dolgoztam. Az utolsó fázis az élvezeté volt: beültem a kiszemelt kávéházba egy kis személyes tapasztalás céljából. Párás szemmel csodáltam a masszív bútorokat, a falakon az évtizedekkel korábbi képeket a nyitás körüli időkről. Élveztem a hangulatot.

Aztán kérdezgetni kezdtem a kedves, szőke leányzót, aki hozta-vitte a kávéscsészémet, számlámat, miegymást: mit tudhat ő erről a helyről? A kollégái között tud-e "nagy öregekről", a régi idők tanúiról, a folytonosság élő szobrairól?

"Persze, dolgoznak itt régiek, bólogatott a kedves pályakezdő leány (aki, gyanúm szerint, a ranglétra alján kezd, egyébként nagyon helyesen, ezért ő cikázott fel-le a galéria lépcsőjén - és ezért "került a látókörömbe", ahogy a rendőrségi közlemények fogalmaznak). Itt voltam egy éve gyakorlaton is, aztán felvettek, és azóta még mindig itt dolgoznak az akkori kollégák. Pedig az nagy szó!"

Hát - nem voltunk egy hullámhosszon.

A Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete június 16-án két megemlékezésre hívja mindazokat, akik tisztelik Nagy Imre és mártírtársai emlékét. Délelőtt 11 órakor a Parlament közelében, a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál találkoznak csendes megemlékezésen, majd délután 15 órakor az Új Köztemető 301-es parcellájánál gyűlnek össze.

Az idei megemlékezésnek aktuális tartalmat is adnak az 1958-as kivégzésekre emlékezők. Donáth Ferenc mindezt úgy foglalta össze, hogy a temetőben a 298-as parcellánál ismét kifejezik elutasító véleményüket, mivel Boross Péter, aki legújabban az új alkotmány előkészítésében is szerepet kapott, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökeként főszerepet játszott a parcellában kialakított botrányos állapotok fennmaradásáért. 

A megemlékezők idén június 16-án tiltakozni kívánnak a szélsőségesek által éppen június 16-ára meghirdetett antiszemita filmvetítés ellen is. (Az interneten terjesztett információk szerint a Gede Testvérek vetítik le - a korábbi Jud Süss vetítéshez hasonlóan - a nácik által készített "Az örök zsidó" című "dokumentumfilmet"...)

Nagy Imre kivégzésének évfordulóján kötelességüknek tartják arra is figyelmeztetni, hogy az igazságszolgáltatás gépezetét soha többé ne használja fel senki politikai leszámolásra.

További részletek itt:
http://stop.hu/articles/article.php?id=683317

Amikor ekkora a baj, a kisebb helyekre kevesebb figyelem jut. A Csereháton működő tomori filmesek azonban leküzdötték ezt az akadályt.

 

Május közepén frászt hozott az egész országra, hogy  a nagy esőzés olyan nagyvárosban is elöntötte az utcákat, mint Miskolc diósgyőri lakótelepei. Azokban a hírekben Kazincbarcika is gyakran szerepelt, az áradás ott is katasztrófával fenyegetett. Aztán Szikszó, és  a Bódva áradása után a sajnos hetekig tragikus főszereplővé vált Edelény következett.

Borsodban túl sok volt a baj, túl sok helyen okozott emberi szenvedéseket a természeti csapás. Ilyenkor a kisebb helyekre kevesebb figyelem jut.

A Csereháton működő civil újságíró stábok (munkájuk eredményei megtekinthetők a cicsero.neten) közül azonban a tomori filmesek leküzdötték ezt az akadályt.

Május 16-án elkészült az első film, Árvíz Tomoron címmel. Felkerült a youtube-ra ( http://www.youtube.com/watch?v=TWiowhGiZrY), ahol azóta ezrek látták. A filmet átvette a stop.hu is (http://stop.hu/articles/article.php?id=666437).

A tomori újságírók profi módon alkalmazzák a Facebook lehetőségeit is, így a kis falu szenvedéseiről is gyorsan értesült a netes közösség.

A segítőkész civilek nagyon gyorsan összegyűjtötték és a helyszínre szállították az első adományt. A szállítmány elsősorban tartós élelmiszereket tartalmazott. A tomori  civil újságírók dokumentálták az adomány megérkezését, és a károsultakhoz juttatását. Ez a film is felkerült a youtube-ra ( http://www.youtube.com/watch?v=IVGN1Gzd4tk ).

Raana Raas (Görgey Etelka) a Csodaidők-sorozat masszív rajongótáborának köszönhetően magánkiadásban adja közre tetralógiája rég várt negyedik részét. Néhány nap múlva bárki, aki magyarul olvas, megismerheti három kiváló irodalmi alak, Judy, Giin és Yaan Raas családtörténetének végét. Mindhárman kései utódaink - ahogy az író megteremtette őket. Csodaidők az emberiség Krisztus utáni történetének negyedik évezredében.

Siker - a profi módon gerjesztett Harry Potter-hisztéria nélkül is

Nagyon aggódtam, amikor kiderült, hogy az első Csodaidők-kötetek kiadója menet közben kiszállt. Sokan örültünk együtt, amikor hosszú szünet után a szerző és a könyvkiadásban jártas segítői mégis előjöttek az Árulás című harmadik kötettel. Nem fordul elő sűrűn hasonló eset a hazai könyvpiacon. Az előjegyzések alapján előre finanszírozható lett egy olyan könyv kiadása, amelyet nem tudtak sokmilliós marketing-szőnyegbombázással előkészíteni. A sorozat saját értéke is elegendőnek bizonyult a sikerhez. Vajon milyen sikerre számíthatna a Csodaidők, ha  a Harry Potter-kultusz megteremtőinek profizmusa (és marketing-keretüknek akár csak töredéke) állna rendelkezésre hírének terjesztéséhez? (Lásd az előzményekről Varsányi Gyula cikkét: „Csodaidők jőnek”, Népszabadság, 2009. augusztus 15. http://www.nol.hu/kult/20090815-csodaidok_jonek .)

A tetralógiának Az ogfák vöröse és a Kiszakadtak címmel kapható első két részéről annak idején megírtam ajánlómat („Ezt nem szabad félbehagyni!”, Népszabadság Online, 2009. április 8. http://www.nol.hu/noller/ezt_nem_szabad_felbehagyni_ ; „Jézus és Gandhi a negyvenedik évszázadban”, Nolblog,  
http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2009/04/09/Jezus_es_Gandhi_a_40_evszazadban/). Nem titkoltam, hogy rajongója lettem Görgey Etelka írásművészetének. A Csodaidők hónapok óta olvasható harmadik kötetéről, az Árulás címűről viszont csak most, a befejező rész megjelenésének küszöbén írok. Miért tartogattam eddig mondanivalómat?

Mi lesz veled, Yaan?

Talán az a sokkhatás a fő indok, amit a harmadik kötet lezárása okozott. Megszokott dramaturgiai megoldás, hogy a folytatás iránti érdeklődés felszítása érdekében a történet legdurvább fordulatánál szakítják félbe  a mesélést. Görgey Etelkának azonban az Árulás befejezésével sikerült mindenkin túltennie. Hónapok óta nem szabadulok a képektől, amelyeket elém idézett a szerző, és az érzelmektől, amelyeket kiváltott belőlem a legellentmondásosabb főalak, Yaan sorsának döbbenetes fordulata.

A Raas-klán legkiválóbbjai

Az Árulás más szempontból is nagyon meg tudott lepni. Az író három kiváló ember alakjára építi tetralógiáját. Jellemük ellentmondásai, erényeik, hibáik, sőt bűneik már az első kötetekben kirajzolódnak. Egyikük sem szimpla figura. Mindannyian úgy lesznek koruk vezető személyiségei, hogy közben állandóan küzdenek démonaikkal. Egyiküket sem szerethetjük fenntartás nélkül, de mindhármukkal képesek vagyunk azonosulni. (Ha Judy, Giin és Yaan sorsa nem érdekelné az olvasót, a sorozat halálra lenne ítélve. A siker azonban azt jelzi, hogy nagyon is érdekli a közönséget a Raas-klánnak ez a három legkiválóbb sarja.)

Talán az árulás és gyilkosság bűnébe esett Yaan alakjának megrajzolásával mutatja meg leginkább képességeit a szerző.

Emberrontó idők

Mit hozhattak még ezek után a Csodaidők-sorozat újabb kötetei, legyen bármilyen fordulatos is a történet folytatása? Ha addig nem tudtam ezt elképzelni, a harmadik kötetből megkaptam a választ. Judy, Giin és Yaan semmit sem változik. Jó emberek, kiemelkedő tehetségek. Alapjában jó szándékú, felelősségüket ismerő és elvállaló jellemek. És mégis, valamiért folyamatosan, egyre gyorsabb ütemben - romlanak…

Hogy lehetséges ez? Régi tudásunk, és ha a jövőben sem lépünk túl önmagunkon, mindörökké így is marad, hogy a háború, a nyílt erőszak mindent felülír, minden törvényt átértelmez. Görgey Etelka egy végzete felé rohanó korszakba helyezte három főalakját. Ha a Csodaidők mélységes történelemfilozófiai pesszimizmusát elfogadjuk, akkor tényleg nincs remény. Az Árulás című kötet már  a teljes erővel tomboló világháború frontjain és a polgárháború verte bolygórendszerek gyűlölködő világában dobálja ide-oda Judyt, Giint és Yaant. Állandóan végletes erkölcsi dilemmák elé kerülnek. Egyszerűen nincsenek jó választási lehetőségeik. Mindannyian óhatatlanul elkövetnek olyan dolgokat, amelyeket az olvasó kívülről könnyen elítél. Viszonylagos lelki békében élve, konszolidált viszonyok között moralizálva nem feltétlenül értjük meg, hogy vannak idők, amikor ahhoz kell bátorság, hogy bármit is tettünk (vagy éppen mulasztottunk el megtenni), egyszerűen merjünk tovább élni.

Keresztény gondolatok - missziós szándék nélkül

Tudom, hogy - bár Görgey Etelka lelkész, művelt teológus - nagyregényét nem missziós szándékkal írta. Mégis, ahogy jegyzeteimet lapozgatom és az Árulásról morfondírozok, azokat a részeket érzem utólag is a kötet csúcspontjainak, ahol a keresztény gondolkodó szólal meg.  „Nem elég leadni a fegyvereket. Belül is le kell szerelnünk, különben olyan helyekre is elvisszük a háborút, melyeket pont megvédeni szeretnénk.” Vagy más helyütt:  „A megbékélés a bocsánat teljessége, de nem Yaan az, aki megbocsát, hanem aki erre rászorul. Rászorul, pedig sosem kaphatja meg.” És ugyanezen a helyen: „Aki öl, attól elvétetik a bocsánat, a megbékélés teljessége; a halálba zárja be magát, egyszer s mindenkorra.”

De itt ez a remek párbeszéd is a bűnbocsánatról Giin és barátja között: „Giin , te még mindig magadat hibáztatod a családod lemészárlásáért. Nem jó ez így. Aki nem bocsát meg, bűnt követ el.” 
Csakhogy Giin elmagyarázza: „Az én hitem szerint csak az bocsáthat meg, aki ellen bűnt követtem el. Akik ellen vétkeztem, azok már nem élnek… Isten csak azt a bűnt bocsátja meg nekünk, amit ellene követtünk el.” 
Mire Giin barátja megdöbbenve válaszol: „Néha komolyan magam is úgy hiszem, hogy a Kaven nem keresztény közösség. Hiszen a kereszténység Krisztus bűnbocsánatára épül.” 
Giin azonban erre is választ ad: „Krisztus beszél arról, hogy addig nem érdemes bűnbánati áldozatot vinni Istennek, amíg a másik ember bocsánatát el nem nyertük. Nem elég Istent kiengesztelni. A másik embert ugyanolyan fontos.”

Az igazi irodalom

A Csodaidők harmadik kötete tele van remekül megrajzolt karakterekkel. Akad olyan szereplő - például Miss Emmella, a kötet első pár oldalán felbukkanó rejtélyes tanárnő -, akiről alig valamit tudunk meg, aztán eltűnik. Az a pár ecsetvonás azonban, amellyel az író felrajzolja alakját, olyan ígéretes, hogy akár külön kisregényt is megérne, hogy megismerjük őt és megtudjuk, honnan is bukkant fel, és merre megy tovább. Zseniális tömörség, amely mögött egész világ sejlik fel. Ez az igazi irodalom.

Mint az óvodások…

A Csodaidők harmadik kötetét olvasva sokat morfondíroztam Görgey Etelka könyvének talán legnagyobb kérdésén: a tragikus szerepen, amit a bizalom és bizalmatlanság sorsunk alakításában játszik. A világirodalom állandó problémája ez - ha a szerelemnél és halálnál nem is lehet fontosabb… Nem is véletlen, hogy így van, hiszen a való életnek, minden emberi kapcsolatnak alapvető dilemmája, hogy mennyire bízhatunk meg a másik emberben. S másfelől, hányszor okozzuk magunknak a bajt éppen azzal, hogy önvédelemből, gyávaságból vagy restségből nem adjuk meg a bizalmat annak és akkor, akinek kellene.  Talán csak Judy és Giin között nincs már ilyen akadály. Yaan és Judy viszonyában (vagy a közéjük lépő Grom Lichihez fűződő viszonyukban) azonban kulcskérdés, hogy mit tudnak, mit tudhatnak egymásról, és mit tesznek a másik ellen annak háta mögött… Giin és Yaan között, az első kötetben megismert családi háttérre visszavezethető tragikus bizalmatlanság pedig az egész korabeli világ sorsát beárnyékolja. Két ilyen súlyú történelmi személyiség, két nagy jellem, koruk legkiválóbb vezérei - egy vallási vezetőnek is kiemelkedő államférfi és egy diplomataként is a legjobbak közé tartozó hadvezér - és az egymáshoz fűződő viszonyukban úgy viselkednek, mint az óvodások… Egyáltalán nem hihetetlen képlet ez.

Egy tapodtat sem

Ismét elérkeztünk az Árulás főszereplőinek súlyos hibáihoz. Nem csak nagy formátumú személyek defektjeiről van azonban itt szó - hanem az emberi civilizáció végzetes betegségéről. Olyan kort rajzol fel Görgey Etelka, amelyben a ma ismert politikai rendszert semmiben sem sikerült meghaladni. Bolygórendszereket uralnak a kormányok, ember-milliárdokat irányítanak - de a politikai és üzleti elit szűk köre saját érdekei alapján cselekedhet, érdemi ellenőrzés nélkül. Formailag működik a demokrácia politikai eszköztára. Létezik formailag szabad sajtó is - de a Csodaidők-sorozat jövőképe szerint a társadalmi nyilvánosság sem lép egy tapodtat sem előre évezredek alatt. S legfőképpen, az író víziója szerint további kétezer év elteltével is ugyanolyan védtelen marad civilizációnk saját bűneivel szemben.

Az Árulás szereplői kortársként lehetnek tanúi százmilliós tömegek deportálásának. Választ kellene találniuk a történet egy pontján elkövetett aljas, előre megfontolt szándékkal végrehajtott nukleáris tömeggyilkosságra is. A szereplők azonban szinte bénultan figyelik mindezt. Nincsenek eszközeik a világot uraló hálózatok szemétségeinek megakadályozására.

Mi ez a bénultság?

A legmegrázóbb azonban a szereplők - mindenekelőtt Yaan - erkölcsi bénultsága. Fásultan teszik a dolgukat, szikrája sincs bennük az elemi felháborodásnak. Megvan a véleményük mindarról, ami történik, de valahogy túl könnyen elfogadják a szörnyű bűnöket. Yaantól, egy tömeggyilkos rendszer katonai vezetőjétől ez megdöbbentő és vérlázító - nincs rá magyarázat, bármilyen kiváló és rokonszenves ember bizonyul ennyire vaknak.

A történelem során sokféle rendszer, sokféle érveléssel és hivatkozással mondta szükségesnek emberek tömeges áttelepítését, származásuk alapján megbélyegzésüket. Soha semmikor nem lehetett ilyen akciókat „humánusan” végrehajtani. A tömeget, amelynek tagjait elszakítják hazájától, családjától, akár „munkára” viszik, akár „átnevelni” próbálják őket, mindig jogfosztott helyzetbe taszítják, és még közvetlen gyilkosságok nélkül is életveszélybe hajszolják. Az Árulás történelemképe alapján azonban, a múlt tanulságai ellenére, a mindenkori közvélemény a távoli jövőben sem fogja soha megtanulni, hogy mindig, minden helyzetben meg kell védeni a kipécézett kisebbséget.

Már csak néhányat kell aludni a negyedik részig. Az Árulás utolsó sorait újraolvasva, nyilván az érdekel most a legjobban: „mi lesz veled, Yaan?” Nagyon várom, és mindenkinek őszintén ajánlom a tetralógiát.

Pörögjetek velünk sokan
címmel programindító sajtótájékoztatót tartanak az éjszakai pingpong-bajnokság szervezői.

A következő meghívót küldték szét:

"Tizenhat újabb éjszakai szociális sportklubot nyit a Holdsugár (http://www.holdsugar.hu). Várjuk azokat a lelkes sportembereket, tanárokat, szociális munkásokat, papokat, akik részt vennének az új klubok megszervezésében.

Hogy igazán izgalmas és a fiatalok számára is vonzó legyen a pingpong, legjobb éjszaka játszani. A Holdsugár klubok péntek vagy szombat éjjel közel 30 helyszínen teremtenek sportolási, versengési, ismerkedési lehetőséget tizenéveseknek már ma is, de egy TÁMOP pályázat és a Norvég alap támogatása most lehetővé teszi a 6 + 10 újabb éjszakai sportklub beindítását. Kérünk Benneteket (önöket), segítsetek közhírré tenni, hogy újabb leendő tagokat várunk.

A tájékoztató után bajnokság kezdődik a fiataloknak, és ütögetés azoknak az
újságíróknak, akik szeretnek pingpongozni.

A sajtóbeszélgetést Kropkó Péter, sokszoros Ironman vezeti
Résztvevők:
Jakab Péter (Szentendre) a Holdsugár Egyesület elnöke
és néhány éjszakai klub vezetője:
Németh Károly (Csömör) Fair Play-díjas asztaliteniszező
Jenei Zoltán (Debrecen) és Matkóné Cseh Brigitta (Bakonszeg) református lelkészek
Holtai Gábor (Zagyvaróna) ifjúságvédelmi szakember
Gombár Györgyné (Szarvas) a Csárbó Roma Tanoda vezetője

Időpont: 2010 április 9. péntek 19 óra
Helyszín: Barcsay Jenő ált. isk.
2000 Szentendre Kálvária út 18."

Továbbítom az alábbi felhívást. Aki tud, akár pár száz forinttal is segítsen Horváth Aladárnak és csapatának.

"Kedves Barátunk!
Független jelöltként indul az országgyűlési képviselők választásán Edelényben és környékén Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.
A Demokratikus Hálózat támogatásáról biztosította a cigányság képviseletét bátran felvállaló közéleti személyiséget.
Barátunk, kampánya kapcsán elmondta, hogy a rendkívül nehéz területen jól állnak, de támogatói közül többen (valószínűleg helyi nyomásra) visszaléptek, így komoly anyagi nehézségekkel kell szembenézniük.

Ezúton arra kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten támogassa Horváth Aladár kampányát!
Utalásokat az OTP 11773085-07925416 számlaszámon fogadnak."

 

A háttérről lapszemlém a stopblogon: http://stop.hu/blog/entries.php?id=1831
Tudják a romák, hogy saját jelöltjük is indul Borsodban?

Hajdanában, újságíróként többször készítettem interjút Csizmadia Ervin politikatudóssal, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetőjével. Mindig érdekesnek és fontosnak tartom véleményét.
A választások finisében feltettem néhány kérdést neki, és annak tudatában is rám, illetve az ide látogatókra szánta idejét, hogy a Nolblogon viszonylag szűk nyilvánosságot kapnak gondolatai. (Kutatóközpontjuk elemzői egyébként hetek óta vendég-elemzők a stop.hu portálon, ezen a héten várható ott egy profi Csizmadia-interjú is.)

"A baloldal legnagyobb drámája" - kérdéseim, és Csizmadia Ervin válaszai:

Tamás Tibor: 2006-ban a Gyurcsány és Kuncze személyével fémjelezhető koalíció hívei között nagyon sok fiatal tűnt fel. A baloldali kampányeseményeken nem volt érzékelhető a nyugdíjasok szokásos túlsúlya. A mérések is megerősítették, hogy egy akkor belépő új választócsoport állt a baloldal és a liberálisok mögé. Hol lehetnek ők? Átvándoroltak az LMP-hez? Vagy szalmalángnak bizonyult a politika iránti érdeklődés?